Seite - 342 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

342 Az újabb kutatások nyomán azonban valószínűvé lett, hogy a ben- föld, nevezetesen pedig a keleti Alpesek illyr lakosai sokkal magasabb műveltségűek valának, mint korábban vélték. Az Alpesekbeli honi bronz- ipar régibb része talán egészen ezeknek lesz tulajdonítandó. A Krajnától Páduáig és Estéig terjedő bronzpléhek írásjegyei, valamint a Gail völgybeli Würmlach híres sziklafölirata Pauli szerint valamely indogermán nyelvhez, még pedig gyaníthatólag az illyr nyelvágazathoz tartoznak. E leletek földrajzi összefüggése egyenesen a velenczésekig vezet bennünket, kiket Herodotos illyr népnek mond. Az Alpesekbeli régibb bronz-iparban levő hellén kifejezéseket ez által erőltetés nélkül ki lehet magyarázni. A nyugoti Alpesekben a rhaetiekkel találkozunk, kiknek származása felől szintén különböző vélemények merültek föl. Strabo, Livius és Plinius egyértelmúleg az etruskusok rokonainak mondják őket. Ez azonban csak azon apró népségek körére látszik vonatkozni, melyek a Ticino s az Ecs völgyében, meg a Pónak néhány éjszaki mellékvölgyében tanyáztak. Minden bizonynyal ide tartoztak az euganeusok, kik azonban már az ős hajdan- korban elűzettek Este vidékéről s ugyanazért a föntebb említett fölirások jelentését illetőleg már alig jönnek tekintetbe. Verona, Mantua és Trieszt Plinius szerint a tuskusok városai, a rhaetiek pedig azoknak az utódai valának. Hogy azonban éjszaki Tirolnak a régieknél emlegetett rhaeti népségei szintén foglaltak volna magukban az estruskus népcsaládból való elemeket, az még nincs kiderítve. A Krisztus előtti ezredév közepén kezdődnek azok a nagyszerű mozgalmak, melyek a bojokat Bajor- és Csehországba, a tektoszágokat Morvaország déli részébe, a tauriskusokat a Kárpátok közé, a vindelicieket Svábföldre és Bajorország felső részébe, a helvetusokat a nyugoti, a nori- cumiakat a keleti Alpesek közé, a karniakat Krajna- és Friaulba, egészen Aquilejáig és Triesztig űzték. A senonok, bojok, ligonok stb. a Po egész síkságán elterjedtek s délen egész Anconáig leértek. A IV. században fészkelték be magukat a skordiskusok Macedóniában és lllyriában. Az itt elszámlált népek mind a nagy kelta családhoz tartoznak. Néprajzi hova tartozóságukról, mi különben is egyike a mai tudomány nagy vitás kérdéseinek, itt nincs helyén fejtegetésekbe bocsátkozni. A klasz- szikus irók minden esetre egységesül fogták föl ama népek nemzetiségét. Azt, hogy a legtávolabb keleti vidékekig lakó kelta törzsek valamennyien szoros rokonságban voltak egymással, bizonyítja a nyelvök hasonlósága,