Seite - 370 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

370 A bolgárok muhamcdán vallásúak és kereskedők valának; voltak köztük zsidók is. Amazokkal is, emezekkel is foglalkozik az első Árpádok törvényhozása. A muhamedánok keresztényekké lettek és elmagyarosodtak A bessenyőket határórökűl találjuk Pozsony, Mozsony és Sopron megyek ben; ezeknek saját katonai alkotmányuk volt; a XIII. században eltűntek. Több más vidéken is települtek le bessenyők (pecsenégek). Ezek is keresz- tényekké lettek és elmagyarosodtak. Ezek után jöttek az országba a kunok, még pedig két külön csapatban. Az egyik csapatnak, mely a XII. századnak talán az clsó felében érkezett, Oroszországból s Galiczián keresztül kellett jönnie; Zempléntől Barsmegyéig terjedóleg, különösen pedig a Mátra-hegység völgyeiben telepedett le. Ezek azon kunok, kik Anonymus honfoglalási története szerint a legtöbb birtok- adományt Árpádtól kapták. Ezek bizonyára találtak ama vidékeken némi gyér magyar lakosságot, melynek sajátszerű táj nyelvét magukévá fogadták, s mely lakossággal egyesülten a „palócz-törzsw-et alkották. A kunoknak ugyanis oroszúl polovci a nevök. Ezeknek a palóezoknak semmi külön kiváltságos helyzetök nem volt. A második csapat kelet felől érkezett 1239-ben, a mongolok ellen Magyarországban keresvén oltalmat. Ez már rendekre tagozódott nép volt, mely az ország közepén kapott lakóhelyet. A szabad Nagy- és Kis-Kunság, meg a Jászság, Jász-Berény főhelylyel, egészen mai napjainkig fennmaradtak. Ebből a népből tiszta színmagyarok lettek. Erdély keleti oldalán s részben az ország közepe tájáig beterjedve laknak a székelyek, kiknek saját katonai alkotmányuk volt, s kik Erdélynek a harmadik nemzetét képezték (a magyarok és szászok mellett). Mikor és hogyan jutottak a székelyek e lakóhelyökre, bizonytalan; de az bizonyos, hogy nyelvöket nem ott fogadták el, vagyis nem ott honos korábbi magyar lakosság által magyarosíttattak meg. Koriatovich hozzátartozóival Podoliából költözött be ide, s I. Lajos Munkács urává tette őt (1360). A Kárpátok erdőöve, kivált pedig Máramaros sokáig lakatlanúl hevert; a királyok vadászterülete volt csupán, melyen királyi vadászkutya-gondviselők és kanászok tartózkodtak. Királyi adomá- nyok útján sok erdő magánosok kezébe jutott. Erdélyben is sok királyi uradalom volt, melyek erdősegei a koronának semmi jövedelmet nem hajtottak, melyek azonban mint az erdélyi és nagyváradi püspöknek, ezek káptalanainak, valamint magánosoknak adományozható tárgyak mindig