Seite - 430 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

430 s még csak kétség sem lehetett benne, hogy azt azon részesség arányában, melyet abban Magyarország, Ausztria és Morvaország rendei vettek, Mátyás- nak meg kell adnia. Mátyás ezt csak benső elégedetlenséggel tette. A morva hódolati országgyűlésen kijelentette, hogy inkább az uralomról mondana le, hogysem általános, a királyi városokra is kiterjedő vallásszabadságot adjon, V s csak Zerotin mérséklő fellépésének volt köszönhető, hogy a rendek azon biztosítással, hogy vallása miatt senki üldöztetni nem fog, megelégedtek. Ausztria protestáns nemessége is a kivánt engedményeket csak bajjal vívhatta ki. Csak a mikor a protestáns rendek egy gyűlésen Hornban kijelentették, hogy a hódolatot addig nem tehetik meg, mig kivánataik nem teljesíttetnek, engedett Mátyás s adta ki az úgy nevezett alkuegyezségei (Capitulationalis resolutio, 1609.), mely Ausztria minden lakosainak — a városiaknak is — a vallásszabadságot megadta, a nemesi rendeknek ezenfelül az istentisztelet szabad gyakorlatát is. Ez csaknem épen abban az időben történt, mikor Rudolf a cseh protestánsoknak, a már előbb említett felséglevelet volt kénytelen kiadni, mely az 1575-iki vallástétel híveinek: nemeseknek, polgároknak és parasztoknak szabad vallásgyakorlatot, tem- plomépítési jogot, egyetemet, külön consistoriumot és a védelmezőkben (defensorok) ügyeiknek önálló rendezésére egy-egy rendi tisztviselőt engedett. Minthogy a felséglevél egyszersmind Morvára is érvényes volt és egy hónappal később Sziléziában is hasonló oklevél állíttatott ki, s minthogy Mátyás koronázásakor Magyarországban hasonlóképen a rendek minden kivánatába beleegyezett, annálfogva azon országok területén, melyek felett a legrégibb német habsburgi ág feje közvetetlenűl uralkodott, a Protestantismus oly szabadságot élvezett, a milyenre I. Ferdinánd óta hiában törekedett. A mi azonban Ausztria protestánsainak magatartását szilárddá tette, az nem annyira az okleveli engedmények birtoka, mint inkább azon közös érdekek tudata volt, mely őket magyarországi, csehországi s németbirodalmi hitrokonaikkal összeköté. Németországban is közeledett minden az eldöntés felé. A vallásbéke csak a katholikus és a lutheránus rendek közt köttetett; az, hogy a kalvinismus mint harmadik fél ahhoz hozzá járúlt, sőt a két másik felekezet rovására mindinkább elharapódzott, az oly tény volt, mely már maga is úgy tekintetett, mint az alig megkötött béke megszegése. A valláspártok már mint két fegyverzett szövetséges állottak egymással szemben: az unió, melynek élén egy kálvinista, IV. Frigyes, a pfalczi