Seite - 450 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

450 A Steinau melletti győzelem még egyszer megmutatta, hogy a friedlandi herczeg csillaga még nem homályosúlt el. De aztán Regensburg városának a svédek általi bevételével oly esemény következett be, mely, minthogy Wallenstein számításaival homlokegyenest ellenkezett, a császárnak az ő hadvezéri tehetségébe vetett bizalmát mélyen megingatta. Ez épen akkor történt, mikor a szászokkal való alkudozások is meghiúsultak. Mikor pedig Wallenstein a császárnak azon határozott parancsolatával szemben, hogy a svédeket Bajorországban támadja meg, az általa egybehívott haditanács véleményére hivatkozott s a helyett, hogy Miksa választófejedelem segít- ségére sietett volna, csapatait Csehországba téli szállásra vitte, megérett a bécsi udvarnál a régóta előkészített határozat, hogy őt a parancsnokságtól újból elmozdítsák. Hogy ez a határozat véres katasztrófához vezetett, annak az oka mindenekelőtt a sereg sajátlagos összealkotása volt, mely lényegében a vezér és ezredesei érdekeinek kölcsönös biztosításán alapúit. Talán remél- ték, hogy Wallenstein maga fogja magát a lemondásra elhatározni s ezért először még végleg nem döntöttek. De, a mint e helyett Wallenstein pilseni főhadiszállásán a tiszteket összehívta s egy lakoma alatt (1634 jan. 12) velők térítvényt Íratott alá, melyben megígérte nekik, hogy velők marad s azok kötelezték magukat, hogy őt nem hagyják el; a mint Wallenstein a sereg engedelmességét még arra az esetre is megkísértette biztosítani, ha a császár őt a parancsnokságtól fölmentené, s a tisztek is a helyett, hogy kérték volna, hogy a császár a tábornokot hagyja meg velük, fenyegetődztek, hogy akkor is megtartják őt, ha leteszik: akkor a császár nem késett tovább, hanem január 24-én aláirta a parancsot, mely azonban csak majdnem egy hónappal később tétetett közzé, melyben Wallenstein letételét kijelentette s az egész seregnek megparancsolta, hogy ezután gr. Gallasnak engedelmes- kedjék. Minthogy pedig a császár, bizonyosan csak hosszú, rettenetes lelki harcz után s abban az erős hitben, hogy ő a „szent egyház" és a „trón tekintélye" végett másként nem tehet, az újonnan kinevezett vezérhez Wallenstein kivégeztetésére titkos parancsot küldött, megkísértette egyszer- smind megnyerni a csapatokat, mert minden attól függött, melyik pártra határozza el magát Wallenstein serege. A veszély annál nagyobb volt, minthogy most Wallenstein a szászokkal, svédekkel s Francziaországgal összeköttetésbe lépett s egyszersmind a „második pilseni kötés" által az ezredeseket az iránta való hűségben megtartani kisérlette, ez alkalommal