Seite - 460 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

460 közötti őszinte egyetértésen, melyet azonban hasztalan igyekezett Spanyol- ország belevonásával a katholikus hatalmak szövetségévé kibővíteni. De a veszedelem, a mely XIV. Lajos akadálytalan terjeszkedésében rejlett, a ki az összes többi hatalmakat saját ezéljai szolgálatába vonta, vagy legalább ellenkező törekvéseikben ellensúlyozni tudta őket, sokkal inkább szembe- szökő volt, semhogy a bécsi udvarnál intő hangok ne emelkedtek volna ellene. Ilyen volt a burgundi Lisoláé, ki bele nem fáradt számos emlékiratban feltűn- tetni a császár előtt a károkat, a melyek az ő érdekeinek Spanyolországéitól való elválasztásából származtak. Lisola szakadatlanul sürgette tehát a Habsburg-ház két ága politikájának újra egyesítését. Alapjában a császár szintén mindig Spanyolország felé hajlott s csak a török veszélynek, de mindenek előtt Lipót békeszeretetének, valamint a fennálló rendszer gyökeres megváltoztatása iránt való ellenszenvének tulajdonítható, hogy a császári politika döntő fordúlata azon pillanatig halasztódott, a míg Francziaország terjeszkedése magát a császári korona birtokát nem fenyegette. De mikor Lipót végre megköté Hollandiával ama szerződést, mely a legközelebbi évtizedben a császári politika kiinduló pontját képezte, még akkor is egyelőre csak a birodalom területi épségéért szállt sorompóba, és Brandenburg segé- lyével csupán Francziaország német szövetségeseit igyekezett ez utóbbitól elvonni, magával Francziaországgal azonban a békét fenntartani törekedett. Új csalódásokra volt szüksége, melyektől XIV. Lajos nem is kimélte meg, hogy felrázzák olyan hangulatból, mely a franczia király megalázását inkább a dolgok általános fejlődésére, mint a saját tetterejére volt alkalmas bízni. Csak ekkor érlelődött meg a császárban a tudat, hogy a maga érdeke amaz általános érdekek körében találná meg legbiztosabb védelmét, a melyek az európai hatalmak szövetségében találkoztak Francziaország rendszeres előnyomúlása ellen. Laxenburgban történt, hogy a császár 1673 május 31-én magános tanácskozásban miniszterével, Hocherrel, békeszeretetét legyőzve, elhatározta a Francziaországgal való nyilt küzdelmet. Kevéssel ezután Lipót búcsúra ment Mária-Czellbe. Áldozás után keresztet vett kezébe s így szólt: „Uram, Istenem, a kinek képét ime kezemben tartom, kijelentem előtted, a mint azt Te, a ki a szívekbe látsz, úgy is tudod, hogy hadaimat nem területem nagyobbításának vágyából gyűjtöm össze, mert meg vagyok elégedve azzal, a mit Te nekem adtál s a miért hálát adok kegyeidnek. Bizom Benned, hogy igazságos szándékom Neked nem fog visszatetszeni és sajnálom, hogy e háborúra kényszeríttettem. Azért Te, Istenem, itélet napján