Seite - 466 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

466 változásában ő reá nézve az aggodalom egy mozzanata rejlett. Mi történik akkor, ha a császár a törökkel békét köt s hadban kipróbált, győzelemhez szokott csapatait nyugat felé indítja? Lajos elhatározta, hogy ezt az eshetőséget nem várja be, hanem maga nyitja meg a háborút, mire ürügyűl azon követeléseket használta, melyeket sógornője, az orleansi herczegné emelt a Simmern-ház férfiágának kihalta folytán megüresedett Pfalcz iránt. Teljes joggal nevezték e vállalatot a harmadik rabló-hadjáratnak; mert rabló háború volt az a rombolás minden iszonyatával, s a francziák a rajnai Pfalczot, Németország ezen kertjét, pusztasággá változtatták át. Csakhogy Lajos ezúttal rosszúl Ítélte meg ellenfeleit. Orániai Vilmos ösztönzésére a császár, Hollandia, Brandenburg, a német birodalom több más tagja, Spanyolország és Svédország szövetségre léptek, hogy Francziaország túl- súlyával szembe szálljanak. Az is súlyos csapás volt XIV. Lajosra, hogy épen akkor döntetett meg a vele szövetkezett Stuart-ház uralma s hogy Orániai Vilmos, ki az összes ellene irányúló szövetkezések lelke volt, az angol trónra emeltetett. Nem kevésbbé fájdalmasan sújthatta a római királyválasztás, mely Lipót fiára, József megkoronázott magyar királyra esett, s mely a német trónra vonatkozó terveit halomra döntötte. A háború a tengeren szintén fölötte kedvezőtlen folyamot vett Lajosra nézve. De szá- razföldön még egyszer érvényesült Francziaország katonai túlsúlya, főleg midőn sikerűit a királynak, a porta részéről á császárral kezdett békealkudo- zásokat meghiúsítani. Ez nem maradhatott a háború vezetésére visszahatás nélkül, minthogy a császárt arra kényszeríté, hogy hadseregét két harcz- téren — keleten és nyugaton — oszsza meg. A Szerbiában tett hódítások elvesztek; Lotharingi Károly herczeg halála nem kevésbbé fájdalmas veszteség volt. Időközben egy új törökverő támadt ugyan Badeni Lajos őrgrófban, a szalánkeméni (1691) győzőben; de, mivel ő a Rajnához rendeltetett, a legközelebbi években keleten a császári fegyvereknek sajnos hanyatlása mutatkozott. A Francziaországgal viselt háború szintén szerencsétlen lefolyású volt. Csak midőn ez végéhez közeledett, lehetett a török ellen a küzdelmet újra teljes nyomatékkal megindítani, s egyszersmind első izben állt a császári hadak élére ama férfiú, kinek föllépésével a helyzet, mint valami varázs- ütésre, hirtelen megváltozott. A császár demoralizált, elhanyagolt seregéből Savoyai Jenő herczeg olyan harczra termett hadat alakított, a melylyel megnyerte a bámulatos zentai csatát (1697), mire portyázva levonúlt Boszniába egész Szerajevóig. A legközelebbi esztendőben a török uralom