Seite - 486 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

486 alkalmával derekas támaszt találtak a szomszédos Belső-Ausztriában, s e támasz elveszett volna, ha VI. Károly halálakor a két országcsoport köteléke fölbontatott, vagy csak lazíttatott volna is. Ez okból a horvát- országiak Bécsbe fordultak (1712) azzal az ajánlattal, hogy a magok részéről készek a női ág, még pedig ugyanazon főherczegnő előjogát elismerni, a ki nem csupán Ausztria főherczegséget, hanem Belső-Ausztriát is bírni fogja. Es midőn a magyar főurak is értekezletre gyűltek össze Pozsonyban, a nádor jelenthette a felségnek, hogy a női ág örökösödési jogának elismerése a magyar rendek részéről szintén remélhető, a mennyi- ben az összes női leszármazók uralkodói igényei egyetlen egy főherczeg- nőben akként összpontosíttatnának, hogy ez a női trónörökös az összes osztrák tartományokat — beleértve Csehországot, Morvaországot és Sziléziát — egységesen bírja és kormányozza, és a mennyiben a felold- hatatlan összefüggés biztosítására mindazok a királyságok és országok, melyek immár örök időkre egyesíttetnének Magyarországgal, egymás közt szövetséget kötnének és szerződésszerűen megállapítanák ama járulékokat, melyek fizetésére a magyarországi helyőrségek ellátása s a határvédelem czéljából kötelezik magokat. VI. Károly kormánya ezeket a föltételeket elfogadhatatlanoknak találta ugyan, valószínűleg azért, mert a királyságok és országok ama testvéresű- lésének, minő a magyar bizalmi férfiak előtt lebegett, a rendi hatalom fokozódása lett volna a következménye, a mi a bécsi udvar táplálta korlátlan uralmi irányzatokkal összhangba hozható nem volt. Talán ebben találhatjuk annak az okát is, miért szánta rá magát a császár, hogy egyelőre a rendek hozzájárulása nélkül a saját teljes hatalmából és a régibb családi szerződések alapúi vételével hirdesse ki a titkos tanácsosok, miniszterek és udvari méltóságok egy gyűlésén 1713 ápril 19-én az új trónörökösödési rendet, a melyet a különböző országgyűlések később bekövetkezett hozzá- járuló nyilatkozataival egyetemben pragmatica sandtő-nak szokás nevezni. Részben csatlakozva az 1703-ki „kölcsönös trónörökléstt-hez, részben módosítva azt, VI. Károly elrendelé, hogy az atyja és testvére után reá szállott királyságok és országok — tehát a spanyol szerzemények is — osztatlanúl az ő örököseire szálljanak át, még pedig legelői az ő saját fiú gyermekeire; ellenben, ha fiú gyermekei nem maradnának, törvényes szár- mazású leányaira és azok utódaira; ha ilyenek sem maradnának, akkor I. József leányaira és leszármazóira, s végűi, ha mind a Károly-, mind