Seite - 512 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

512 irta zászlójára. „Én részemről — mondá az angol követnek — egyetlen falut sem óhajtok megtartani, a mely engem nem illet. Semmiféle felosztási terv, bármi kedvező legyen, nem fog engem csak egyetlen pillanatra is csábításba ejteni; sőt megvetéssel fogok minden efféle tervezetet elutasítani.44 Csakhogy az események hatalmasabbaknak bizonyultak a császárné föltett szándékainál. Egyre zajosabbak lettek a szirénhangok, a melyek Ausztriát meghívták, vegyen részt a Lengyelország rovására való területi ki kerekítésben. És egyre növekedett a veszély is, hogy visszautasítás esetén háborúra kerül a dolog a másik két osztozó hatalommal. Mária Terézia engedett; áthatva attól a mély békevágytól, a melyet nagyon is mozgalmas életének késő éveiben' táplált, beleegyezett a szerződésbe, melyről azonban utóbb is mindig azt vallotta, hogy jobb meggyőződése ellenére csikarták ki tőle. Ez ügyben egyébiránt már érvényesült Mária Terézia fiának és ural- kodótársának, II. József császárnak döntő hatása, a mely nem sokára és még nagyobb mértékben nyilvánult a csakhamar fölmerülő bajor örökösödési kérdésben is. Egyúttal azonban e kérdésben Mária Terézia és fia között a véleménykülönbség szintén nagyon szembeszökően előtérbe lépett. Hogy ugyanis Szilézia elvesztését Bajorország rovására egyenlítse ki, II. József a Wittelsbachok bajor választó fejedelmi ágának kihaltakor a gyermektelen Károly Tivadar pfalzi választót rá tudta venni Alsó-Bajorország, Felső-Pfalz stb. átengedésére, sőt azt is remélte, hogy egy újabb szerződésben egész Bajorországot megszerzi, cserébe adva érte Belgiumot, vagy a Vorlandokat Luxemburggal és Limburggal. Ez alkalommal szintén régi jogczímeket szedtek elő, a melyeket azonban Mária Terézia joggal tekintett kevéssé ala- posaknak. Nem azért, mintha föl nem ismerte volna oly szerzemény hasznait, a melyre egykor önmaga törekedett, s a mely alkalmasnak látszott arra, hogy Ausztriát Dél-Németországban újra a döntő hatalom rangjára emelje; hanem azért, mert meg akarta országainak őrizni a békét; pedig nagyon világosan előre látta, hogy ez a terv a többi hatalmak, kivált Poroszország féltékenységét és ellenmondását föl fogja kelteni és háborúra fog vezetni. Nem is csalatkozott. Mert Nagy Frigyes azon szilárd elhatározásban, hogy az osztrák hatalom további gyarapodását Németországban nem tűri, ha csak ebből ő reá is újabb területi gyarapodás nem származik, rá bírta Bajor- ország jövendőbeli örökösét, Károly zweibrückeni herczeget, hogy emeljen tiltakozást amaz átengedés ellen. Midőn az osztrák csapatok Bajorországba