Seite - 528 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3
Bild der Seite - 528 -
Text der Seite - 528 -
528
felügyelet alatt. A türelmi pátens érvénye kiterjedt az összes országokra
Magyarország kivételével, melynek részére az ottani protestánsok máskép
alakúit állásának megfelelően külön pátens bocsáttatott ki. A zsidók nehéz
sorsát szintén több tekintetben enyhíté az emberbarát császár, valamint
később, hogy az újonnan szerzett Galicziát minél inkább emelje, megengedte
a mennonitáknak és a herrnhutiaknak az ott való letelepedést. Ellenben
nagy szigorral lépett föl új szekták képződése ellen, minő példáúl az úgy
nevezett cseh deistáké volt.
Tökéletesen téves lenne az említett egyházi reformokat, valamint
abbeli törekvéseit, hogy az egyházi visszaéléseket megszüntesse, vallás-
talanságra vagy közönyösségre vezetni vissza, mint ez gyakran megtörtént.
József nem volt szabad gondolkodó, mint II. Frigyes; kora nagy bölcseleti
kérdései őt kevésbbé metaphysikai mozzanataikban, mint inkább az állami
életre vonatkozó következményeikben foglalkoztatták. József épen úgy, mint
anyja ragaszkodott a katholiczizmushoz, mint „uralkodó" valláshoz s bizo-
nyára komolyan vette, midőn alkalmilag akként nyilatkozott, hogy oda adná
mindenét, a mije csak van, ha államainak összes protestáns lakói a katholikus
hitre térnének át. Különben is a hit egysége a legjobban illett volna az ő
államegységi törekvéseihez. De, mivel ez immár elérhetetlen volt, ebből reá
nézve önkényt folyt az a következtetés, hogy a vallás legalább a polgári
életben ne okozzon különbséget. Ehhez járúltak a közgazdasági meg politikai
érdekek, a melyek Józsefnek a protestánsok irányában való és elődeiétől
teljesen elütő magatartását meghatározták. József mindenek előtt azt óhaj-
totta, hogy a protestánsokat, a kik egy akkor még el nem feledett időszak-
ban az ellenzék lelkét képezték az államban, jó és elégedett alattvalókká
tegye; egyszersmind idegen protestánsokat remélt országaiba vonzani, hogy
szorgalmukkal hasznosakká váljanak a földművelésre és az iparra.
De habár első sorban afféle tekintetek voltak is, a melyek Józsefnek
a protestánsok iránti magatartásában zsinórmértékül szolgáltak, ez esetben
is a kor ama humánus irányát szolgálta, a melyhez fentartás nélkül csatla-
kozott. József néha keménynek is mutatkozott. De ez a keménység nem
szivéből folyt, hanem azon vakbuzgalomból, a mely a saját szavai szerint az
állam java iránt áthatotta; annak a philanthropiának a következménye volt,
mely az embereket a saját akaratuk ellenére is boldogokká kivánja tenni.
A humanitas ez eszméje árasztja el József egész valóját és tevékenységét.
A legnemesebb irányú alkotások, minők a süketnémák intézete, meg a köz-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (II), Band 3
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bevezetö Kötet (II)
- Band
- 3
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1887
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.78 x 21.84 cm
- Seiten
- 272
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch