Seite - 550 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

550 abban a reményben ringatta magát a császár, Hogy diplomácziai esz- közökkel lecsöndesítheti a zivatart. Immár valóban létre akarta hozni azt az európai szövetséget, de a legnagyobb óvatosságot alkalmazta, hogy a Francziaországgal való háború, ha elkerülhetetlenné válik, ki ne vetkőztesse azt a védelem jellegéből. Lipót fáradozásai azonban sikertelenek maradtak. A nemzetgyűlésnek 1792 január 25-ki ultimátumát február 17-én követte az osztrák válaszjegyzék. April 20-án kelt Francziaország hadüzenete. Csakhogy ezt Lipót már nem élte meg. Ugyanaz nap (1792 márczius 1), melyen a legutóbbi császári jegyzék a nemzetgyűlésben felolvastatott, Lipót császár hirtelen és váratlanúl elhúnyt. Neje Mária Lujza, III. Károly spanyol király leánya, néhány hét múlva (május 15) követte ót a sírba. Tizenhat gyermeke volt, kik közül csupán kettő halt meg egész fiatalon, a többiek: Ferenez (a későbbi császár), Ferdinánd (atyja utóda Toscanában), Károly, Lipót, József, Antal, Keresztelő János, Rainer, Lajos és Rudolf főherczegek és Mária Terézia (a későbbi szász királyné), Mária Anna, Klementina (később I. Ferenez szicziliai király felesége) és Amália főher- czegnők jóval tovább éltek szülőiknél s többé-kevésbbé részt vettek a csakhamar beállott világrendítő eseményekben. A II. Lipót uralkodását is nagyon eltérőkig ítélik meg Ausztriában. Minthogy mindjárt eleinte arra látta magát kényszerítve, hogy testvére intézkedéseinek egész hosszú sorát visszavonja, másrészt pedig a rendek messzemenő követeléseit sokszor ellenezte, Ausztriában való kormányzatát, hol a Josefinismus elleni restauratio, sőt reactio szempontja alá helyezték, hol pedig a rendi jogok korlátolása tárgyában olyan szándékokat tulajdo- nítottak neki, a melyek a Józseféinél még jóval messzebb mentek. Lipót helyes méltatását kétségkívül nagyon megnehezíté Ausztriában való uralko- dásának rövid ideje; de azért két esztendei kormányzata alatt az örökös tartományok beléletében olyan sok és olyan jelentékeny átalakulás ment végbe, hogy ezek szemmel tartása mellett nem könnyen eshetni tévedésbe működésének tulajdonképeni czéljaira nézve. Altalánosságban föltehető ugyan, hogy a franczia forradalom további folyama Locke szorgalmas tanítványában néha-néha aggodalmakat keltett a saját rendszerének végső következményei iránt; de épen alkotmányos meggyőződései megmenthették őt, valamint a reactionarius érzelmektől, akképen az egységes állam terén való Josefinista kísérletektől is. Azok a nézetek, melyeket a Belgium helytartójához 1791 február 17-én intézett s később az ottani rendeknek