Seite - 590 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Band 3

590 Az 1859-ki szerencsétlen hadjáratot Olaszországban Ausztria Lom- bardia elvesztésével fizette meg s állása mint vezérállamé az appennini félszigeten Szárdiniára, vagy, a mi ezzel csakhamar azonos lett, az olasz királyságra szállott át. Egyszersmind azonban a rideg végzet, mely a még nem rég győzelmes osztrák fegyvereket Magentánál és Solferinónál a csapatoknak az ellenség által is csodált vitézsége daczára sújtotta, az uralkodó köröket magába szállásra ösztönözte s élesebbé tette pillantásukat az állami életben fenforgó hiányok, valamint azon eszközök iránt, a melyekkel a kapott sebek behegeszthetők. A monarchia szorúlt külső helyzete, valamint a lavinaszerűen növekvő adósságteher nyomása halaszthatatlanná tette az összes meglevő erők összefoglalását és felhasználását. Ezt pedig csak a népek áldozatkészsége és az állam feladataiban való közreműködése mellett lehetett elérni. Szakítottak tehát az önkényuralom eszméjével; az uralkodó azon nemes elhatározást hozta, hogy jogkörét megosztja népeivel. 1860. évben, a Goluchovszki-minisztérium alatt jelent meg az októberi diploma, mely a monarchiának képviseleti alkotmányt akart adni. Magyarországra nézve azonban az októberi diploma a régi alkotmánynak csak kis részében való visszaállítását jelenté, más felől az osztrák koronaországokban a közélet súlypontja a tartománygyűlésekbe helyeztetett át. Ez okból a diploma a monarchia nyugati felében a centralisták ellenmondását idézte föl, kik foederalisztikus szelleme miatt nagyon messzemenőnek találták, míg Magyarország a jogfolytonosság alapjára állott s egész ősi alkotmányát az 1848-ki változásokkal egyetemben visszakövetelte. Ily körülmények közt az irányadó körökben legelői az a párt kerekedett felül, a mely az 1848 óta uralkodó eszmékkel, legalább a mennyiben a birodalom összpontosításáról volt szó, rokonszenvezett, ellenben kárhoztatta azon abszolút formákat, melyekben az összpontosítást valósították. Az októberi pátens helyére 1861-ben a Schmerling-minisztérium alatt a februári pátens lépett, mely alakját tekintve csupán amannak külön végrehajtása akart lenni, a valóságban azonban ama kísérlet kiindúló pontja volt, hogy a monarchiát nem abszolút alapon, mint eddig történt, hanem inkább alkotmányos úton czentrálizálják. Mint ama régibb kísérlet, úgy ez az új is megbukott, mert nem volt elég erős arra, hogy a magyaroknak az úgy nevezett tágabb reichsrathba való belépését kierőszakolja, a cseheknek a szűkebb reichsrathból való kilépését meggátolja, míg ugyanakkor megbukott az a kísérlet is, hogy az osztrák befolyásnak Németországban való épségben