Seite - 458 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

458 barna agancsok elefántcsont fehérségű végekkel és lapiczka alakú koro- nákkal, — ezek bélyegzik őt még ős szarvassá, a milyen kint a sík földön és az állatkertekben már régóta nem található többé. Később, még októberben is, mikor fönt a fák koronáin a vadszőlő lombfüzérei már piroslanak, a lombozat színt változtat és egyes levelek az első fagyoktól lehámolva a földre hullonganak, van szépség a ligetekben. A terjedelmes homoktorlatokon ezer meg ezer vadlúd álldogál pihenőt tartva, de az első hideg nap tova hajtja őket a Duna melletti rövid tanyá- zásból délibb tájakra. Majd beáll a tél a vidéken. A szigeti erdők elvesztik ékességöket, a sűrűsök száraz seprők gyanánt merednek fölfelé s a vad komló barnává és aszottá hervad a kőrisfa törzsén; a kisebb erekre jégkéreg borúi, a homok és az iszapos helyek kemény padlattá fagynak s hó lepi be a földet. A Dunán hatalmas jégdúczok úsznak lefelé s a kavicstorlatokon meg a nyílt vizeken számtalan vízi vad nyüzsög szanaszét; éjszaki vendégek ezek: rózsapirosan csillogó búvárludak, tarka jeges-kacsák, nagy búvárok s még sok egyéb különféle fajok. Ezek fölött kóvályog az őket reggeltől estig folyvást aggasztó hatalmas sárgásszürke halászsas, szintén téli vendég a szigeteken. Mikor este a nap hideg vöröses ködök közt nyugovóra hajlik s merev fagy gémberíti meg a földet, lassan röpülő sasok érkeznek ide fárasztó vadászat után a környék minden részéből, hogy a csöndes, magányos Gödenwasseren s a lecsüngő galyazatú magas fehér nyárfákon nyugvó helyet keressenek. Nagyoknak látszanak e hatalmas madarak, ha egyenesen állnak a száraz ágak közt. Olykor balúl üt ki a tél a zátonyokra nézve. Mikor hirtelen áradás támad megindítva a jeget: a jégtömegek a schönaui ligetekbe tódúlnak, a hullámok kicsapnak s jéghegyek úszkálnak az erdőkben szanaszét, fákat zúzva össze, fiatal törzseket kaszabolva le s elpusztítva minden élő lényt. Valóban ős vadságú szép területet képeznek — ezek a magányos dunai szigetek! A folyam bal partján, Schönau falutól már nyugatra, sőt még keleti irányban is meglehetős nagy darabon puszta, csak gyéren bokros, szaka- dékos agyag partok s elhagyatott kopasz földek szegélyezik a Dunát; a vízből is csak egyes hosszan elnyúló homok- és kavicstorlatok emelkednek ki; a távolban azonban már az orthi ligetek nagy erdősége örvendezteti meg a folyam mentén lefelé haladó vándor szemeit; a fák koronái fölött