Seite - 467 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

A diluvialis korszak ős emberét életmódját illetőleg az afrikai vagy ausztráliai bennszülött vademberekhez hasonlónak, ezeknél talán nem is sokkal alantabb állónak kell képzelnünk. A mi háncskötele, bőrből, fából vagy szaruból készült eszköze volt, az a mérhetetlen időkön keresztül alig maradhatott fönn, s ma már csak az idő által el nem emészthetett kovakő-szilánkokat találjuk utána. Mennyire esik ez a korszak a miénktől, azt megközelítőleg sem tudjuk meghatározni, még ha évezredekkel számítunk is. A legrégibb időre vissza- menő monda sem emlékezik már a jégkorszakra s a mi rövid tapasztalatunk nem ad kezünkbe oly geologiai értékű időmértéket, melynek segítségével Kovakő-kések Zeiselbergből. kiszámíthatnók, hogy meddig tart, míg a glecserek erdős hegyekké, sivatag puszták termékeny mezőkké változnak; míg az egyes világrészek százados sűlyedések által egymástól különválnak, vagy a míg a mammuth-vadászok telepei fölött 10—12 méter vastagságú lősz-rétegek kiképződhettek. Két- ségtelen, hogy ez a korszak végtelenül messze van mögöttünk, mivel az állatvilág meg a talajalakúlás többszörös átváltoztatáson ment keresztül a czölöpépítmények korszakáig; ez a korszak pedig ma is évezredekkel előzi meg a művelt népek megjelenését Európában. Vájjon milyen volt az ember maga a diluvialis korszakban? Alsó-Ausztriában nem találtak ugyan a lősz-rétegben emberi marad- ványokat; de Ausztria egyéb részeiben, úgy szintén Németországban és Belgiumban hasonkori állatok csontjai között emberi csontváz-részekre is akadtak, így pl. egy-egy koponyára az Engisben és a Neandervölgy barlang- 59*