Seite - 573 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

573 legényke vagy iskolás fiú viszi karjain, mikor is tartószalag könnyít a terhén. A „tor" vagy csupán sós, köményes kenyérből és borból áll, vagy pedig bőségesebb lakomával ér fel. Utána (vagy közben is) imádkoznak az elhúnytért. A köznépet feltűnően jellemzi halotti szokásaiban a városiakkal szemközt, hogy minden pompát kerül. Nem űznek fényt p. o. koszorúk és síremlékek dolgában; még jóformán mindenfelé beérik az egyszerű fakereszttel. Csak az imént említett torral tesz a nép kivételt (maradványa ez a régi pogány ünnepi halotti szoká- soknak). Fájdalmában e nép gyakran bámúlatos önuralmat, sőt igazi heroismust tanúsít. Ott áll férje sírján a paraszt anya egy sereg neveletlen gyerekkel. Csendesen zokog, egész maga- tartása bizonyos lelki nagyságot és fenköltséget tűntet föl a fáj- dalomban, melyeknek támasza igazi Istenben való bizodalom. Feltűnő magaviseletet a fájdalom nyilvánításában illetlennek tar- tanak s ha mindjárt nem rosszal- ják is, de utóbb „megszólják". Számosak azok a hiedel- mek, melyek a halálra, a sze- gény lelkekre, a holtak hazajárására stb. vonatkoznak. Egy rokon vagy jó barát nem egyszer „megjelenti magát" a halál pillanatában. P. o. egyszerre csak kinyílik a szobaajtó és senki sem lép be; kopogás hallik, tárgyak esnek le a falról minden megfogható ok nélkül; kesergő hang járja át az egész házat; valamelyik szobában lépteket hallani, pedig senki sincs ott; a sírásónál éjjel deszkák és ásó, kapa ropognak, zördűlnek; fekete alak suhan a ház körűi s több efféle. A holtakat nem jó sokáig és nagyon siratni. Ha a holtnak valami baja van, vagy éltében nem adta vissza a más ember A temető.