Seite - 580 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

580 Népzene, tájnyelv és tájnyelvi költészet. Az osztrák-magyar monarchia legirígyeltebb kincsei közé tartozik a legváltozatosabb nemzeti zenében való nagy s folyton újuló gazdagsága. A zenei alaphatalom, melylyel már népdalai és néptánczai naiv művésze- tében bír, az osztrák-magyar monarchiát a világ első zeneországává teszi. Németek, szlávok, magyarok és olaszok, — ezek alkotják a monarchia zenészeiének négy, szigorúan különváló főcsoportját. Dalaik legszembetűnőbb jellemvonása szerint jóformán úgy osztályozhatjuk őket, mint a négy vér- alkatot, s az olaszokat a sanguinikus, a magyarokat a cholerikus, a szlávokat a melancholikus, végre a német-osztrákokat a phlegmatikus véralkatnak nevezhetnők a monarchia zeneköltészetének összeségében. Alsó-Ausztria népdallamai nem bírnak e tartománynak kizárólag saját eredeti jellemével, zeneileg az osztrák hegyi vidékek nagy csoportjába tartoznak, melyet Felső- Ausztria, Salzburg, Stiria, Karinthia, Tirol képez. E tartományok nemzeti melódiáival az alsó-ausztriaiakban közös a háromnegyed ütem s a kemény hangnem uralkodása, a lándlerszerű rhythmus, a moderato és allegretto kényelmes időmértéke. Tirol — úgy szólván — az egyik, Alsó-Ausztria a másik végén áll e jeles sornak; a tiroli dallamok merész alpesi jelleme mellett Alsó-Ausztria mint sík föld is muzsikálisnak tűnik föl. E családi hasonlatosságon belül, mely a bajor felföldre is kiterjed, természetesen nincs híja a finomabb különbségeknek, melyeket a húzamosabb tartózkodás által gyakorlott fül a különböző vidékek népdanáiból kiérez. E nagy csoport zenei jelleme sokkal élesebben kiválik Stiriában, Salzburgban, Karintiában, Tirolban, mint Alsó-Ausztriában. A mi az Alsó-Ausztriában dívó népdalokat („Gstanz'ln") illeti, az egész csoportnak túlnyomóan derűlt-kedélyes jellemén belül főkép az elmésség, a humorosság és a gúny tűnteti ki. Ama művelődési elemeknek hatásától van ez, melyek Bécsből a szomszédos lakosság közé áramlottak, kivált egy a székváros sajátságához tartozó népszerű jelenségnek: a népdalnokoknak („Volkssánger"). Az ő szerencsés ötleteik hamar elterjednek a nép közé, népdalokká válnak, egy ideig mindenfelé éneklik, mígnem egy újonnan fölkapott dal kiszorítja őket. Nem szükséges, hogy a szerző épenséggel ismeretlen és kifürkész- hetetlen legyen. A mit egy népies naiv tehetség a nép szívéből, lelkéből