Seite - 582 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Alsó-Ausztria), Band 4

582 Az elsőre Hollandia, a másikra Ausztria szolgáltat tipikus példát. Ausztriá- ban a német nyelvnek egész nagy területén ma egy tájbeszéd uralkodik, egy hegyi tájnyelv, a nagy néniét nyelvtörzsnek egyik fó tagja, a baj or- osztrák, az Eger forrásától az Isonzóéig, a malsi pusztától a Beezváig, sőt túl azon, szoros határok nélkül keletre, annál élesebben határolva nyugat felé, természetesen csak Ausztria szélein túl. Nem igen kedvezőleg hangzott e nyelvről az ősök Ítélete; a durva hegyi tájnyelv nekik gorombának és dísztelennek tűnt föl; a mai osztrák a nélkül, hogy édes és túlságos álmodozásba ringatódznék, a germán nyelv- alkotmány egyik alap- és szegeletkövének tekinti honi nyelvét. Valamint a prizmában a napsugár megtörik, sokszorosan és sokszínűen hét sugárra oszlik, s valamint ezek mindegyike igaz valósággal bír s mégis mindannyi, mint fehér sugár, csak egy egészet képez: úgy vannak a nyelvjárások egymás mellett s egybeolvadnak az irodalmi nyelvben, melynek előállítására annak idejében minden törzs megtette a magáét, de fejlődése legújabb fokán, a XVI. században, kiváltkép a császári kanczellária akkori kifejezés- módja — az osztrák. Itt különbséget kell tenni a vidék nyelvjárása és a tartományszerte dívó, névszerint előkelő és művelt körökben használt közbeszéd között. Ez az irodalmi nyelvre támaszkodik, mely többé-lcevésbbé alkalmazkodik a nyelvjáráshoz, még pedig a kifejezés megválogatásában, de mindannak kikerülésével, a mi aljasnak, vagy elnyűttnek tetszhetnék, főkép pedig a mondatszerkezet dolgában. Ezt feltűntetni jóformán lehetetlenséggel határos, mivelhogy egyes tájak szókincsében bizonyos kifejezéseknek különféle érte- lemben való használata, főkép pedig némely teljesen irodalmi szók kerülése alig jelölhető számtalan változatosságot eredményez. Ép úgy lehetetlen valamely élő nyelvnek, bármily korlátolt terén, tökéletesen megállapított, feltétlenül bevégzett képét adni, mint a hogy nem sikerűi vízesést festésben ábrázolni; az eredmény mindig az eszközök elég- telen voltára emlékeztet. Ez az egészen új szabású termék, a közbeszéd, a tájnyelv hatását folyton érző, az egyéni műveltség foka és a személyi szókincs szerint különbözőleg alakúit irodalmi nyelv épen nagyon is elüt a törté- netileg fejlődött szerves alkotású tájnyelvtől; ez azonban mindennemű kifeje- zésekben még sokkal dúsabbnak bizonyodik, mint amaz. Az osztrák tájnyelv szókincse — kivéve mindazon szavakat, melyeket az irodalmi nyelv bevett, — a mennyiben szótárilag össze van gyűjtve, tízezrekre rúg. Ehhez járúl még