Seite - 49 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

49 örszág belsejében — tán a krónikáink által említett Bánhídánál, Tata alatt — a magyar hadak tönkre verték. „A bajor törzs úgy szólván meg van semmi- sítve", írja egy kortárs; és Németország ereje annyira megzsibbadt a vereség által, hogy a magyar hadak 908-ban az elbemelléki szlávokkal versenyt dúl- hattak az éjszaki tengerig, s míg Hamburgot a szlávok, ók Brémát rabolták ki, 909. évben pedig a sváb és frank földön a Rajnáig kalandozhattak. Az ifjú Lajos király megkísértette az utolsó erőfeszítést; 910-ben a bajor, sváb és frank törzsek harczosait halálbüntetés terhe alatt táborába parancsolta. Támadását azonban a villámgyors magyar lovasság megelőzte, a német tábort Augsburg alatt megrohanta, s vérengző ütközet után, midőn a németek a diadalt már kezeik közt vélték, ügyes hadi csellel két tűz közé szorítva összetörte. Németország szerencsétlensége most tetőpontra hágott; Lajos, hogy országát a magyaroktól megmentse, vezéreiknek nagy összeget fizetett, s magát évi adófizetésre kötelezte. Ezt a megaláztatást a szerencsétlen iíjú király nem sokáig élte túl; 911-ben elhalt s benne a Karolingok utolsó férfi sarja sírba szállt. Utódja Konrád frank herczeg lett, ki alatt a birodalom belviszályok s nyilt polgárháború színhelyévé vált. A magyarok siettek ezt fölhasználni s 912-ben a frank földet és Thüringiát, 913-ban a bajor és sváb földet zsákmányolták, 913-ban a corveyi monostort égették föl s a szász földön és Thűringiában kalandoztak; 917-ben (január 21-én) Baselt s a Rajnán túl Elsasst és Lotharingiát pusztították tűzzel-vassai. A 918. év végén elhalt Konrád helyébe a frankok és szászok az erélyes Henrik szász herczeget választották királylyá, ki, bár az első évben nem birta is saját tartományát, a szász földet, a szokott adót követelő magyar hadak dúlásától megmenteni, Németországban a királyi tekintélyt csak- hamar helyreállította, a belviszályt megszüntette, s azt az egy pár évi pihenést, melyet a 922-ben és 924-ben Apuliáig s Déli-Francziaországban az Atlanti tengerig száguldozó magyarok Németországnak engedtek, a birodalom haderejének fejlesztésére, a városok és várak erősítésére, a lovasság begyakorlására használta föl. Henrik, hogy e nehéz munkához időt nyerjen, megragadta a véletlen által nyújtott kedvező alkalmat. Midőn a magyarok 924-ben ismét a szász földet dúlták, azok fogságba jutott egyik tekintélyes vezérét, minden váltságdijt visszaútasítva, csak oly föltétellel bocsátotta szabadon, hogy a magyarok vele, ki magát a rendes évi adó fizetésére kötelezte, 9 esztendei fegyverszünetet kössenek. M. 7