Seite - 103 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

103 s Lengyelország kormányát anyjára, az elhalt király testvérére, bizta. A lengyelek folytonos zavargásai azonban Erzsébetre nézve a kormányzást annyira megnehezítették, hogy Lajos az ország nyugalmának helyreállítása végett a lengyel rendekkel Kassán tartott gyűlésen kénytelennek látta magát a lengyel nemességet az adózás terhe alól csaknem teljesen fölmenteni, oly föltétellel azonban, hogy halála után a lengyelek a trónöröklést leányaira is kiterjeszszék (1374). Minthogy azonban a zavarok ezután sem szűntek meg s azok miatt Erzsébet kénytelen volt Lengyelországot odahagyni, Lajos a lengyel kormányt László oppelni herczegre, Magyar- ország nádorára bizta, Gali- cziát és Lodomeriát pedig, hogy a magyar koronához szorosabban oda csatolja, magyar vajdák kormánya alá vetette. Velenczével, mely ne- hezen szívelte Dalmáczia elvesztését s a dalmát váro- sok kereskedelmét lehető- leg károsította, Lajos, mint Carrara Ferencz páduai herczeg szövetségese, már 1373-ban viselt eredmény- telen háborút ; a döntő csapást azonban csak később, a Genuával s Carrarával együtt három évnél tovább folytatott háborúban mérte a köztársaságra. Velencze mind szárazon, mind tengeren súlyos vereségeket szenvedve, kénytelen volt a turini békét elfogadni, melyben kötelezte magát, hogy a magyar korona részére éven- ként, Szent István király napján, 7000 arany adót fog fizetni (1381 aug. 8). A nápolyi trónt, melyről lemondott, Lajos a VI. Orbán pápa által pártolt Durazzói Károlynak igyekezett megszerezni, kit már 1365-ben udva- rába hozatott, majd Horvát- és Dalmátország bánjává nevezett ki. Károly, miután esküvel fogadta, hogy Lajos leányait a magyar és lengyel trón birtokában nem fogja háborgatni, a velenczei csatatérről 10.000 magyarral vonúlt Rómába, hol őt a pápa megkoronázván (1381 jun. 3), Nápolyt Zsigmond pecsétje.