Seite - 112 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

112 helytartóvá nevezte ki, már november elején visszahajózott Nápolyba. A szent szék ezután sem szűnt meg László érdekében működni, mire Zsigmond azzal válaszolt, hogy felségsértés büntetésének terhe alatt megtiltotta a pápai leveleknek királyi engedély nélkül való kihirdetését (1404 ápr. 6). A hosszasan tartott zavarok alatt a főurak hatalma a koronával szem- ben is annyira emelkedett, hogy Zsigmond az oligarchia ellensúlyozására jónak látta a királyi városokat az ország rendei közé emelni (1405). Ez intézkedése azonban nem termette meg a kivánt gyümölcsöket ; a városok- nak többnyire német eredetű polgársága, külföldről hozott belszervezetéhez ragaszkodva, külföldi törvényeket használva, Magyarországon a legújabb korig nem akart a nemzettel összeforrni, nyelvre és szellemre nézve idegen elemet képezett, s épen azért nem emelkedhetett oly politikai jelentőségre, mint a nyugot-európai államokban. A nápolyi László pártját, mely a Dráván túl és Boszniában még mindig tartotta magát, Zsigmond csak 1408-ban semmisítette meg boszniai diadalmas hadjáratával, melylyel a dalmát városokat is visszahódította. Csak az egy Zára maradt ekkor László birtokában, ki azt némely szige- tekkel együtt 100.000 aranyért Velenczének adta el (1409. július 19.) A római német császárság elnyerésére Zsigmond régtől fogva töre- kedett s e vágyát végre 1411-ben teljesülve látta. A magyar rendek királyuk ezen fölmagasztaltatásán annyira örvendtek, hogy az ez évi pozsonyi országgyűlésen kivánatát készséggel teljesítették, t. i. arra az esetre, ha fiú örököse nem lenne, második nejétől, Ciliéi Borbálától szüle- tett leányát, a 2 éves Erzsébetet, a 11 éves Albert osztrák herczeg jegyesét, trónörökösül elismerték. Zsigmond német királylyá választatása után, tevékenységét nagyobb részben a német birodalom s az egyház ügyeinek szentelve, még 26 évig uralkodott, de hosszas uralkodása sem a német birodalomra, sem Magyar- országra nézve nem mondható szerencsésnek. A Velencze ellen Zára visszafoglalásáért 1411. év végén megindított háborút, mely annyi vér- és pénzáldozatba került, az 1413-ban kötött öt éves fegyverszünettel, Zárát és Sebenicót Velencze kezében hagyva, vesz- teséggel fejezte be; a fegyverszünet leteltével megújított háborúban pedig mind Friaulban, mind Dalmácziában vereségeket szenvedve, kénytelen volt a kitört husszita háború miatt Dalmácziát Velenczének átengedni (1419). E háború költségének fedezésére zálogosította el Ulászló lengyel királynak