Seite - 150 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

150 I. Ferdinánd király névaláírása. Szolimán három évvel később ismét eljött János védelmére és az osztrák határszélig hatolt (1532). Itt azonban a kis Kőszeg kifárasztotta. A város kapitánya, Jurisich Miklós, néhány szolgájával és 700 hozzá menekült paraszttal 25 napon át (aug. 5—31) visszaverte minden támadását, s a szul- tánnak elvégre is meg kellett elégedni a meghódolás némi színével. Két hadjáratában, a merre járt, barátot, ellenséget oly irtózatosan kipusztított, hogy a pártoskodó magyar urak eszmélni, tanakodni kezdtek, mikép segítsenek magukon, miképbiztosítsák, védjék meg az országot? Mindamellett évek teltek, míg a két király egymással, nagy titokban, nehogy Szo- limán megtudja, Nagy-Vá- radon (1538 február 24) megbékült és a polgárháborúnak vége szakadt. Mindketten elismerték egymást királynak. Magyarországon mindegyik meg- tartá, a mit bírt, s így Buda Jánosnak, Pozsony Ferdinánd királynak maradt. Erdély Jánosnak, Horvát-Tótország Ferdinándnak jutott, de ki volt kötve, hogy János halála után, ha van, ha nincs fia, az egész ország Ferdinándra szálljon. János király azonban nem volt őszinte barátja a békének. Nem kivált, mikor több mint 50 éves korában a lengyel király ifjú leányát, Izabellát 1539 február 23-án nőül vette és mikor Szász-Sebesen halálos ágyán azt a hírt kapta, hogy neje Budán (1540 július 7) fiút szült. Két héttel ezután bekövetkezett halála előtt még inté tanácsosait, hogy ne kérjenek fejedelmet az osztrák házból, hanem válaszszák és koronázzák meg, ha jónak látják, az ő fiát, János Zsigmondot, és bízzanak Szolimánban. A sok tehetséges horvát és dalmata, a Statileok, Brodaricsok, Joseficsok, Petrovicsok, Vrancsicsok közt, kik a pozsegamegyei származású Szapolyay-ház udvarában rövidebb, hosszabb ideig szerepeltek, egy fejjel kimagaslott a horvát, de magát magyarnak valló Utyessenics, vagy anyja neve után, Martinuzzi György nagyváradi püspök, kincstartó és most János János király névaláírása.