Seite - 157 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

157 meg, ki holttestét majd kirabolja ! Azt a kalpagot tette fejére, melyet lako- dalmán viselt. Könnyű kardot választott a sok közül, melyet egykor atyja használt, azután magához vette a vár kulcsait, hogy élve kezéből ki ne bocsássa és lement az udvarra, kivont karddal, teljes fegyverzetben, készen álló bajtársai közé. „Testvérek! vitézek!" mondá harsány hangon, hogy mindegyik megérthette, „itt a várban többé nem maradhatunk. Kevesen vagyunk! Nincs mit ennünk, nincs mit innunk! Megégünk. Eddig nem volt köztünk gyáva, áruló! Most ez utolsó órában se legyen ! Menjünk ki, haljunk meg vitéz módra az ellenség között. Én előre me- gyek, kövessetek!" — „Jézus!" „Jézus!" „Jézus!" hangzott fel háromszor a magyar csatakiáltás. Előlépett Juranics Lőrincz és átvette a főkapitányi zászlót. A kapu kinyílt. Egy ágyú, kartácsra töltve, eldördült, és a füstben kirohant előre luranics, utána _ , . i i., i i • • • i i • r Zrinyi Miklós végrendeletének végső sorai. Zrínyi, baljaban kis pajzs, jobbja- ban kivont kard, utána az őrség, a hemzsegő jancsárok közé. Mindenfelől ellenség, golyó fogadta őket. Zrínyit mellben, jobb halántékon golyó érte. összerogyott. Harczias, diadalmas „Allah" kiáltás hirdeté elestét. Mögötte, „a mely helyen álltak", egymásra húlltak vitézei. A ki megmaradt, vissza- szorúlt a várba, hová a nyílt kapun utánuk rohant a török, s ott is folyt a dühös tusa, ember ember ellen, míg az egész várőrség, egy-két embert kivéve, mind elesett. Ekkor estek el még künn, vagy már benn a várban, a kapitányok, kik még annyi ostrom után életben voltak : Papratovics, Patacsics,