Seite - 158 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

158 és az ifjak közül, kiket Zrínyi udvarában harczra nevelt s a kik most töle halni megtanultak: Bajoni János, Istvánffy Pál és Csáky György, a „keresztszeghi" Csáky-család ivadéka. A vár tele volt magyar, török holttestekkel úgy, hogy máskép, mint azokon, járni sem lehetett, s a vér úgy folyt, „hogy szinte meríteni lehetett". Ekkor — a vár már egészen török kézen volt — a tűz elérte és felrobbantotta a várbeli puskaport. A régi épületek megrendültek, fenekestül felfordúltak, és romjaik alá temettek még vagy háromezer törököt. Szolimán már nem látta a véres diadalt. Dühöngve a kemény ellenálláson, két nappal előbb meghalt (szept. 5). Serege ezt a győzedelmet, mely 20.000 embernél többe került, megeléglette és visszasietett hazájába. Törökvilág; reformatio. Szigetvár elfoglalásával a török befejezte nagy hódításait, melyek a magyar szent korona mai területének mintegy két ötödét birtokába adták. Temesvártól keletre kezdődött a határvonal, és ment nagyjában Gyulától, Szolnoktól éjszakra Hatvanon át Fülekig, onnét dél-nyugatnak a Dunáig, Esztergomig; s azután Esztergomtól nyugatra, meg le dél felé, Fejérváron túl, a Balaton mentében, Kanizsától, Kapronczától, Kőröstől, Sziszektől keletre az Adriai tengerig úgy, hogy Likká már egészen a török birtokába esett. Az egész birtok két pasalikra : a budaira és temesvárira és 15 szandsákra oszlott. Birtokain a török teljesen megszűntette a régi Magyarországot nem- csak politikailag, de társadalmilag is. Területén nem tűrt más földesurat, mint magát. „Kivonúltak a püspökségek, káptalanok, apátságok és a világi földesurak", s így kerültek a Zayak és Dessewffyek a mai Szlavóniából, a sokféle Horváthok Horvátországból a felső vármegyékbe, a Kárpátok aljába s az osztrák határszélre. „Csak a szegény jobbágyok s oly nemesek maradtak meg, kik maguk fogták az eke szarvát. A fegyverviselő nép kiköl- tözködött legnagyobb részben, s csak a szántóvető és pásztor maradt a török alattvalójának." Mert annak, mi a Balkán félszigeten, mi Boszniában úgy szólván tömegesen történt, hogy a lakosság fölvette a mohamedán hitet, mely egyenjogúvá tevé a legyőzöttet hódítójával, a magyarok közt csak ritka példája akadt. Alig akadt itt-ott egy elzüllött ember, ki „pribék"-ké, hitének, véreinek árulójává lón, kire aztán gyűlölettel és megvetéssel néztek régi hitfelei, és ha elfogták, — a török is úgy tett szökevényeivel, — elevenen karóba húzták. De még politikai tekintetben sem szakadt el teljesen anya-