Seite - 164 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

164 niek alatt is, a körülményekhez képest kisebb-nagyobb szerencsével az, a mit egy szemes vizsgáló már a század derekán ekképen jellemzett: „Hall- gatunk, hízelgünk, ajándékokat küldözünk, szolgálunk, engedelmeskedünk, nyomorúltan, pironkodva, de — tevé hozzá — nem haszon nélkül". Az ország három része közül a legkisebb a magyar királyság volt, mely Nagy-Bányától, Debreczentől, kivált a Dunán túl és Horvát-Tótországban keskeny szalagként, Segniáig terjedt. Itt is a reformatio foglalkoztatta a szellemeket, és, kivévén a Dráván túli részeket, gyors és általános elter- jedésre talált. Püspökök tértek ki és házasodtak meg, mint Podmaniczky István, a ki Jánost és Ferdinándot megkoronázta. Sőt Ferdinándnak majd- nem valamennyi híve a reformatióhoz szított, s az ország legelőbbkeló családjai a hitújításhoz csatlakoztak. Luther tanát itt is a Calviné követte és váltotta fel, kivált a magyarságnál, a tiszai és dunántúli részeken. Azonban a városokban, a felvidéken, a Dunántúl ama részében, mely a Nádasdyak hatása alatt állott, megmaradt az ágostai hitvallás. A katho- likus vallásnak már alig volt híve. Ügy látszott, romlása szélén áll, bár a királyi hatalom, az állam, nem úgy mint Erdélyben, fenntartá, hierar- chiáját bukni nem engedé, és Oláh Miklós esztergomi érsek, a humanista író és a Hunyadi-ház rokona, szellemének egész erejével megkisérlé javítani hanyatló helyzetén. Ö hívta először az országba a Jézus-társaságot, mely térítésre s a reformatio rohamos terjedésének meggátlására alakúit és kebelébe tudta gyűjteni egész seregét a nagy eszú, lelkes, önfeláldozó férfiaknak, kik ma tanítottak, míveltek mindenféle tudományt, holnap letették a könyvet és elmentek keletre, nyugotra fáradni, szenvedni, meghalni — ha kellett — a katholikus vallás érdekében. Nagy-Szombatban nyertek házat (1561). De mikor az hat év múlva a várossal együtt leégett s nem volt már többé, a ki felépítse: a jezsuiták kezükbe vették a vándorbotot s elhagyták az országot, a melyben ekkor még ők sem tudtak boldogúlni. A régi Magyarország tehát, mely szegény Verbőczy István örömére még a mohácsi csata előtt meghozta a „Lutherani comburantur"-féle törvényezikket, nem volt többé. De nagyon megváltozott ama politikai helyzet is, a melyben Verbőczy látta, szerette látni az országot. Ferdinánd és utódjai nem voltak oly magyar királyok, mint Albert, V. László vagy a Jagellók, kiknek fő birodalma épen Magyarország volt. Alig volt az mái- ország, csak egy kis darab föld, — „foszlány", mint akkor mondták —- melyet egyre keskenyebbre mostak a török hódítás hullámai; úgy szólva