Seite - 166 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

166 mérvű terjedése. Az ország nem hódolt meg a szultánnak, mint Erdély. De azért már Ferdinánd kénytelen volt 1562-ben nyolcz évi fegyverszünetet kötni s ezért évenként 30.000 arany adót fizetni. Miksa Szolimán halála után megújítá e „békét", most már 30.000 arany évi „tiszteletdíj" mellett, s ez újra meg újra ismétlődőtt, de az országnak nyugalmat nem szerzett. A török még e béke alatt is folytonosan be-betört s foglalt, rabolt az országban. E betörések ellen alakúit a tengertói kezdve a Dráváig német — belső-ausztriai — vezérlet alatt a horvát-tótországi végvidék, melynek némely várait, mint láttuk, már II. Lajos adta volt át Ferdinándnak, s mely ez időben nyerte rendesebb szervezetét. Két részre oszlott. A horvát végek, mint Ottocsácz, Ogulin, Szluin és mások a károly városi generalátust képezték, melynek középpontját, Károlyvárost, — akkori magyarsággal „Karlóczát" — 1579-ben alapítá Miksa király öcscse, Károly főherczeg, Belső-Ausztria fejedelme. A Száva-Dráva közti vidéken Körös, Kaproncza, Ivanics és más helyek képezték a tótországi — „windische" — határvidéket. Örségének legnagyobb része a török elől menekülő ráczokból, „haramiák"- ból, állott. Azon kivűl volt még a polgári Horvát-Tótország, mely a bán kormányzása alatt a Dráván túl még a magyar korona birtokát, Magyarországot képviselte, Tótország nyugati részeiből: Zágráb és Körös megyék megfogyott és egyesűit maradványából, Varasdból és a régi Horvátország egy-két töredékéből állott, és lassanként „Horvátország" neve alatt egy kis közös egészszé olvadt. A Dráván innen, a magyar végekben is képződött olyan „haramia"-féle, de szervezetlen népség: a hajdúság. A folytonos háborúban otthonukból kivert, kifosztott, menekült hazátlan harczias elemek, melyek jobban szerették az általános küzdelemben a kalapács, mint az üllő szerepét, összeverődtek, csapatokat képeztek, dúlták, pusztították a török földet, de a magyar földön is garázdálkodtak. Jó katonák voltak a harczban, de valódi csapásai békében a vidéknek, melyen tanyáztak, és nagy okai a szegény parasztság nyomorának az amúgy is törökök járta végvidékeken. E békének csúfolt folytonos háborúskodásban, a XVI. század utolsó két tizedében a Dráván túli részeket Erd'ódy Tamás bán védte (1583— 1595), ki családjának a varasdi örökös főispánságot szerezte meg (1601). Dunán túl Zrinyi György, a szigetvári hős fia, Batthyány Boldizsár, a most élő valamennyi Batthyány őse és Zrinyi Miklós veje, Nádasdy Ferencz, a híres, erős „fekete bég", Tamás nádor fia, verekedtek, többnyire