Seite - 200 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

200 ki jutalmakat igérve, buzdították. A rohanókat lángtenger vette körűi. Károly herczeg is föltette a sisakot, személyesen vezényelt, de már úgy látszott, hogy ez az ostrom is meg fog hiúsúlni, mikor egyszerre a bécsi kapu közelében, egy győri hajdú zászló-tartó felküzdötte magát a falra és kitűzte lobogóját. A brandenburgiak nyomában feltörtek s a külső fal a keresztények birtokába került. A második falat azonban, mely egy hat ölnyi mély és tíz ölnél szélesebb árok mögött a mai Ferdinánd-kaszárnya, államnyomda és Nándor-utcza mögötti házfalak hátsó mentében húzódott, egy második roham (aug. 3) sem tudta az ostromlók hatalmába ejteni. Szolimán nagy- vezér 60.000 emberrel a vár fölmentésére sietett (augusztus 8). Félő volt, hogy Lotharingi Károly serege két tűz közé szorúlva, kénytelen lesz az ostrommal felhagyni. De Károly herczeg nem csüggedett. Serege nagy részével kifelé fordúlt, a nagyvezér felé, ki nem volt képes keresztül törni az erős övön, melyet az ostromló sereg a Szent-Gellért-hegy aljától, a budai hegyeken keresztül, egész Ó-Budáig képezett. A vár ostroma pedig ez alatt egyre folyt; a puska, ágyú, akna, kard, kivált az éjszaki részen, hol az ellen- felek alig egy pár ölnyire állottak egymástól, egy hónapnál tovább egyre dolgozott. Szeptember 2-án, épen 145 évvel később, hogy Szolimán mint győző Budára bevonúlt, új roham volt, az utolsó. Délről a bajorok, éjszakról az össze-visszatört második várfal ellen a brandenburgiak és császáriak, közöttük sok lováról leszállt huszár és hajdú, támadtak. Délutáni öt órakor kezdődött a roham. Petneházy Dávid volt, mondják, az első, ki a várba benyomúlt. Abdurrahman nem messze a réstől, a mai egyetemi nyomda és iskola kis terén elesett, s a nap még nem alkonyodott le, mikor a kigyűladt, vértől párolgó vár és város a keresztények hatalmában volt. Buda után Szeged (1686 okt. 20), majd Pécs (1686 okt. 22) is visszakerült, és Lotharingi Károly, 1687 aug. 12-én, Mohács táján, a nagy veszedelem után 161 év múlva véres diadallal boszúlta meg II. Lajos csatavesztését. E győzelem után a török elhagyta Eszéket, melynek hídját Zrinyi Miklós pusztítása után 1664-ben újra fölépítette; elhagyta Valkóvárt, Újlakot, Péterváradot, Káromot (a mai Karloviczot), Pozsegát, s úgy szólván az egész Dráva-Száva köze — a mai Slavonia — le Nándor-Fehérvárig felszabadúlt. Ennyi siker után a nemzet a pozsonyi országgyűlésen (1687 okt. 18 —1688 január 25) elfogadta, hogy ezentúl mindig örökös királyának fogja ismerni első szülött fiát ama háznak, „mely Esztergomot, Ersek-Ujvárt, Budát