Seite - 208 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

208 a keresztény hadak nyomában, még a karloviczi béke előtt, újra föléledt a vármegye. Más részt pedig a háború sok áldozatot kivánt. Egyre kellett adózni, pénzben, terményekben, mit az országgyűlés meg nem szavazott. Egyre járt, kelt, zsarolt a sok idegen katona, kiket a győzelem nem tett szerényebbekké, kiknek erőszakossága, garázdasága ellen sem nemes, sem paraszt sehol sem tudott igazságot kapni. Ehhez járult a félelem, hogy a mi most csak ideiglenes, múló teher, idő folytával állandóvá fog lenni. Mert Lobkowitznak és Hochernek szelleme még nem halt ki, sőt erősbödött és hatalmas képviselőre talált Kollonics Lipót esztergomi érsekben (1695— 1707), ki származására nézve szláv, nemzetiségére nézve német, törvény szerint — mint indigena család sarja — magyar, azt a buzgalmat és oda- adást, melyet, mint ifjú a katonai, majd a papi pályán tanúsított, a politikába, a pénzügyekbe is — kamaraelnök volt — átvitte, és szigorú, absolutisticus elveit Magyarországra is ki akarta terjeszteni. Míg a magyarok közt még sokan voltak, kik már a trónörökösödés elfogadásában is „Leibeigen- schaft"-ot láttak, és ideális államnak a lengyel nemesi respublicát tartották: Kollonics, az újabb államok igényeivel és absolutismusával bűntető, polgári codexeket, nemzetgazdasági intézkedéseket, új adórendszert, és a teher- viselésre nézve némi jogegyenlőséget tervezett, még pedig németek által, országgyűlés nélkül, önhatalmúlag, a magyar alkotmánynak romlásával, mely aristocraticus szabadság, de mégis csak szabadság volt. Mikor e tervével némely magyar urak, mint bizalmi férfiak előtt először.föllépett (1696), csak egy ember mert ellene nyiltan felszólalni : Széchényi Pál kalocsai érsek, volt paulinus, Széchényi Györgynek unokaöcscse, testestűi-lelkestűi magyar ember, kinek sikerűit is Lipóttal megértetni, hogy mindezt az országgyűlés, a nemzet hozzájárulása nélkül nem tanácsos, nem lehet életbe léptetni. De azért az áramlat a bécsi miniszterek közt megvolt, megmaradt és hatását a hazafiak sok mindenféléből tapasztalhatták. Az elégűletleneknek mintegy természetes feje II. Rákóczy Ferencz volt, kiben a Rákóczyak és Zrínyiek, a Báthoryak és Frangepánok minden hagyománya, mint utolsó fisarjukban, egyesűit. Történetünknek ez egyik legtisztább jelleme, ment minden önzéstől, legfeljebb családi emlékeinek, állásának rabja, Munkács kapitulácziója után, mint 12 éves gyermek, Bécsbe, majd Csehországba került. A hazán kivűl nevelkedett. Német herczeg- asszonyt vett nőül; de hazafias lelkesedését, bár titkolni tudta, el nem vesztette. Mikor 1694-ben Sárosba, jószágaira haza került, gróf Bercsényi