Seite - 220 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

220 Magyarország rendi ország volt és az maradt még ezen túl is majdnem másfél századig. Főpapok, főurak, nemesek és szabad kir. városok képezték a négy „status"-t, a nemzetet közjogi értelemben. A szabad királyi városok rende századok folytán alakúit. Többnyire idegen ajkú, német, tót népök, politikai tekintetben nem sokat nyomott. Volt ugyan szava az országgyűlésen, de szavazatának nem volt súlya, és még később is gyakorlatilag valamennyi kir. város szavazata együtt csak annyit ért, mint egy vármegye szavazata. E városok nem is voltak tulajdonképen független status. Régi felfogás szerint a szent korona tulajdonát képezték, a királyi kamara felügyelete alatt állottak. Belső szervezetük általában véve egyforma volt. Egy tágasabb, rendesen száz emberből álló, választott, önmagát kiegé- szítő külső nagy tanács választá a tisztikart, közönségesen életfogytig. Törvénykezési tekintetben voltak személynöki és tárnoki városok, és e szerint a városi törvényszéktől polgári ügyekben a feljebbvitel vagy a személynöki, vagy a tárnokmesteri székhez, és a tárnokmesteri széktől az ország legfelsőbb bírói fórumáig ment. E felosztásra nézve a Dráva nem képezett határt. Magyar és horvát szabad királyi városok közt e tekintetben nem volt különbség. A legrégibb, legtekintélyesebb városok a tárnokmester alá tartoztak. Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Sopron, Zágráb tárnoki városok voltak. Debreczent, Szatmár-Németit és Szegedet 1715-ben vette föl e sorba a törvényhozás, míg a személynöki városok közt Lőcse, Varasd és a bányavárosok voltak nevezetesebbek. A nemzet igazi ereje a nagy számú nemességben volt, melynek a főurak csak egyik tekintélyesebb, méltóságosabb, de a leglényegesebb jogokra nézve amattól nem különböző osztályát képezték. A vármegyékben, melyekre az ország legnagyobb része föl volt osztva, az ott lakó főpapok, főurak, nemesek közönsége (universitasa) már valóságos önkormányzattal bírt. Kezükben volt az állami kormányzásnak, közigazgatás- es igazságszolgáltatásnak legnagyobb része. A gyakorlat és szükség, meg egy-egy törvény már megállapította szervezetüket, a vármegyei szervezetet; III. Károly kora csak egyöntetűvé tette azt. A megye élén névleg a főispán állott, kinek törvény szerint a megye területén kellett volna lakni, de ez ritkán történt. Főteendője a tisztújítás vezetése volt, melyet most a törvény változatlanúl három-három évre határozott. A megyét tulajdonkép az alispán kormányozta, ő alatta voltak a szolgabírák esküdttársaikkal, a megye kiterjedéséhez és a szükség- lethez képest kisebb-nagyobb számmal. A törvény meghatározta, hogy