Seite - 223 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

223 tásával foglalkozott. Elnöke, a király távollétében, mint királyi helytartó, a nádorispán volt. Tanácsosai közt képviselve kellett lenni a három országos rendnek : a főpapoknak, főuraknak és nemeseknek. Horvátországon kivűl, mely akkor még mindenben a bán közvetlen kormányzata alatt állott, az egész országra kiterjedő hatáskörétől sokat vártak, kivált a kereskedésre nézve, melyet akkor a mercantilismus szellemében a nemzeti gazdaság legfőbb forrásának tartottak. Sokat is tett, de a végrehajtás lefelé nem az ő kezében volt. Fölfelé pedig teljesen a kanczelláriától függött, melynek élén most először állott világi ember, gr. Illésházy Miklós, mert e, közvet- lenül a király oldala mellett levő főkormányszék a királyra a legnagyobb befolyást gyakorolhatta. Az igazságszolgáltatást is rendezni törekedett a Károly-féle korszak. Újra szervezte az ország legfőbb törvényszékét, a hétszemélyes táblát. Állandóvá tette a királyi táblát, mely eddig csak időnként, az octavalis bíróságokban működött, és a nemesekre nézve a legfontosabb birtok- perekben, melyek az akkori értelemben vett valódi tulajdonjogot adták, első folyamodáskép ítélt. E két tábla együtt képezte a királyi Curiát, melyet a törvényhozás már ekkor, helyes tapintattal, az ország szívébe, Pestre helyezett, míg az ítélőmesterek vándor bíráskodása helyébe lépett kerületi táblák székhelyeivé, az 1723: 31. törvényczikk szerint Kőszeg, Nagy-Szombat, Eperjes és Nagy-Várad, illetőleg, valamivel később a katho- licismus terjesztése kedveért, Debreczen városa lőnek. A modern államoknak — Angliát kivéve — egyik szükséges kellé- kévé vált az állandó hadsereg. A magyar törvényhozás 1715: 8. törvény- czikkében a régi nemesi fölkelésből, bandériumokból álló hadiszerkezet mellé szintén elfogadta az eszmét, arra elvileg költséget is ajánlott, de annak konkret megállapítását esetről esetre az országgyűlésnek tartá fenn. E pénzből a sereget kiállítani a király gondja volt. Rendszerint toborzás útján történt a csapatok kiegészítése. Ha ez nem volt elég, az ország bizonyos számú újonczot ajánlott meg, kiket a törvényhatóságokra kivetettek, és rendszerint, mint akkor tájt a világon mindenütt, mindenféle kapa-kasza- kerülő, de a harczra alkalmas szilaj elemekből toborzottak, fogdostak össze örökös katonai szolgálatra. III. Károly végső éveiben a magyar sereg — a végvidéki, helyi katonaságon kivűl — a mostani 19. számú „Trónörökös", 34. számú „Német Császár", és az 51. számú gyalog és nyolcz huszár- ezredből állott, melyek közül öt mai napig fennáll, és mint a mai 3., 4., 6.,