Seite - 266 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (1), Band 5/1

266 oltalmazva a nemzetet a bécsi kormány túlkapásai ellen, s óva a trónt a nemzet kitörésétől. Ö magát egészen magyarnak vállá, viseletében is annak tüntette fel, s egy országgyűlési beszédében kimondá, hogy o benne is Árpád vére /oly. Háborúban a nemesi fölkelő sereget, békében az országgyűlés tanácskozásait vezette, s ha védte ott dicsőséggel a haza épségét, védte itt bölcseséggel a szólásszabadságot. S erre sokszor volt szükség. A mint a napoleoni hadjáratok bevégződtek, s a Lipcsénél, elfoglalt ágyúkból öntött keresztek kiosztattak (úgy nevezett „ágyú-keresztek14, a milyenekkel a hadseregnek minden tagját földíszítették; még a 30-as években számos veterán kapituláns mellén lehetett látni e kereszteket); a Bécsben összegyűlt európai kongresszus tagjai már elfeledték, a mi az emlékkeresztre volt irva: „Europa libertati asserta". Az irányadó politikusok az egész nagy világháborút egyenesen a szabadság eszméinek rótták föl, s ennélfogva azt hitték, hogy a bajt úgy fogják legjobban orvosolni, ha ezen eszméket elnémítják: megalakúlt az úgynevezett „szent szövetség". Magyarországnak az alkotmánya ugyan meghagyatott, annak a fen- tartását a király esküje biztosítá, hanem országgyűlés nem hivatott össze több mint tíz esztendeig. Csak a megyék gyakorolhatták „ellenmondási jogukat". Ezzel szemben megint a kormánynak nem volt más védő szere, mint a kiválóbb megyei szónokokat „ad audiendum verbum regium" felidéz- tetni; a mi annyi volt, mint a koronát a vitatkozó felek sorába leszállítani. A sajtót (mindössze tíz könyvnyomda volt az országban) censorok rendszabályozták ; a hírlapoknak csak a száraz eseményeket volt szabad megírni, de azokat is csak válogatva. (Hírlap is csak kettő-három volt.) A színtársulatok ügye is elejtetett; általában semmi társulat nem volt megengedve. Az iskolákban csak azt volt szabad tanítani, a mit a censor megengedett. A színtársulatok csak a vidéken tengődtek. A költő neve egyértelmű volt a földönfutóéval ; Csokonay Vitéz Mihály szegény sorsban élt és halt meg, s Kisfaludy Sándornak, a „Himfy szerelmei" s a „Regék" Írójának műveit csak a középosztály szavalta és énekelte. A legtöbb költői művet, a censura miatt, szokás volt „leirni", s így terjesztették. Ez volt az irodalompártolás. Azonban, ha a szellemi hátramaradást még kevesen érezték is, az anyagi bajok minden rétegére kiterjedtek a népnek.