Seite - 281 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

281 rendbeliek maradnak. Példák : nemzet, erő, szüle magas hangúak ; magyar, bátor, /WöV mély hangúak; //é/', e/ér, hit, kin középhangúak; vezér, híres (magas), néma, virág (mély) vegyes hangú szók. A kimondás idejére nézve a magánhangzók részint rövidek, részint hosszúak, mit az irás verstani pontossággal ábrázol az által, hogy a rövid hangok betűjegyei vagy jel nélküliek (e, a, o, u), vagy pedig pontokkal jelölvék (è, t\ 0, míg a hosszúkat kivétel nélkül egyes vagy páros ékezet különbözteti meg fé, 1, á, rf, ú, è', Az időmérték szabatos megtartása nemcsak a jó hangzás, hanem a jelentés érdekében is nagyon fontos, a meny- nyiben igen sok szóalakunk van, melyek tökéletesen mást jelentenek röviden vagy hosszan ejtve, avagy írva. Legyen elég e tekintetben mutatóúl csak néhány szót említenünk: el\ él; éles, élés; hal\ hál; kar, kár ; bajos, bájos; veres, véres, verés; tör, tóV; rútak, ruták, stb. Önként érthető, hogy az egymásnak megfelelő hosszú és rövid magánhangzók szándékos elcserélgetése igen bő forrása a lefordíthatatlan szójátékoknak kivált a nép nyelvében. Valamint magánhangzókban, úgy mássalhangzókban is ritka gazdag- ságú a magyar nyelv, lévén neki 25 mássalhangzója, melyeket a mily tisztán és szabatosan ízei egyenként, épen oly nagy világossággal különböztet meg is egymástól annyira, hogy például az egy fajtájú kemény és lágy mással- hangzókat a leghanyagabb kiejtés sem tévesztheti össze; pap és bab, Tata és Dada, körök és görög, stb., kimondásakor egy pillanatig sincs kétségben a halló-érzék a szó valódi jelentését illetőleg. Ehhez járúl az a széphangzati törvény, hogy e nyelv az egymás mellett nehezen ejthető mássalhangzók torlódásától általában idegenkedik, szó elején pedig egynél több kezdő mássalhangzót épen nem is túr, kivévén néhány kölcsönzött szót, bár az ilyenek kiejtésén is örömest könnyít egy-egy magánhangzó betoldásával úgy az irodalmi, valamint különösen a népnyelv. A széphangzat e követe- lésének hódolva öltöttek magyaros alakot az ilyen szók: garas (Groschen), Ferencz (Franz), iskola vagy oskola (schola), istráno (Strang), vagy a nép- nél : goróf (Graf), karajczár (Kreuzer), kovártéj (Quartier), stb. A keresztyénség fölvétele óta az állítólag ősi magyar (úgy nevezett hun-székely) írásjegyek helyére a latin ABC lépett, bár e mellett a régi nemzeti betúk még századokon át annyira divatosak voltak, hogy egyik régi nyelvészünk (Geleji Katona István) még 1645-ben megjelent nyelv- tanában is panaszosan említi, hogy a magyarnak „tulajdon saját régi botili M. 36