Seite - 296 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

296 A magyar nép kedélye, véralkata. Véralkata a magyarnak valami sajátságos vegyülete a vérmes, flegmás és méla mérsékleteknek. Könnyen felindul, de könnyen kibékül. „Szokása az a magyarnak, hogy a jussát nem hagyja; de ha szépen kérni tudják, az ingét is od'adja." Vérmességére vall könnyen felhevíthető fantáziája, mely gyakran a félvilággal szembeszállni készti, s a veszélyek iránt elvakítja. A mohácsi vész előtt az volt a jelszava, hogy „a pecsét- nyomó gyűrűinkkel is agyonverjük az egész török tábort". Ez a bizakodás, egyénenkint is él; a magyar legény, mikor búcsú alkalmával verekedni indúl, nem visz magával botot, azt mondja: majd lesz az ellenségnek! Ez büszkeségének is az alapja ; elsőbbséget maga fölött semmi más nemzet- nek nem ád. Becsületérzésére büszke. Hajdan (és nem régen is) a magyar nemes a világ legbüszkébb emberének vallotta magát ; azonban még a parasztja is aristocrata volt, és ma is az nem csak más fajok, de egymás között is, és alig van egyebütt annyi fokozat a megszólításokban, mint a magyarnál: kend, kegyelmed, ifjú uram, nagy uram, nemzetes úr, tekin- tetes úr, nagyságos, méltóságos és nagyméltóságú, kegyelmes; tiszteletes, tisztelendő, nagy tiszteletű, főtiszteletű és főtisztelendő úr ; s a ki ezek közül egyet elcserél, haragot von a fejére. Ellenben a flegmaticus hajlamról tanúskodik a magyar népjellemben az a kitartó ragaszkodás egy-egy nagy eszméhez, a melyet egyszer befo- gadott; mert ahhoz szilárd itélő tehetség kell, hogy egy nép tökéletesen szakítani tudjon a múlttal, s a jobbnak találtat befogadja, és azért állhata- tosan lelkesüljön és áldozzon, a hogy tette a magyar, midőn a keresztény hit, majd a reformatio, az alkotmányos szabadság és a nemzeti lét, s oly gyakran a koronás király mellett áldozott vért és vagyont. Az önkormányzásra, az állami szervezésre való képesség is a flegmát föltételezi ; úgy szintén az alkotmány és a törvény tisztelete, a közérdekeknek a magántetszés fölé helyezése, a parancsolni és engedelmeskedni tudás. Flegmás vérmérsékre mutat a tanúlékonyság, az egyszerű vallásgyakorlatban tanúsított buzgóság és a hű családi élet. Épen ez tűnik ki a vallás-türelemből, a mihez még egy jó adag fatalizmus is járul. „Jobb az Isten minden papnálu régi közmondás. A magyar népjellemet nagyban és egész tömegében tanúl- mányozhatjuk községi életében, a közügyekkel való komoly és okos foglal-