Seite - 299 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

299 asszonytt-nak nevezi). „Fiamuram* csak a vőt illeti meg, „leányomasszony* csak gúnyszó. A házastársak egymást „anyjukomu-nak, „apjukomu-nak nevezik. Az asszony legtöbbször megbecsüli a férjét, kit más előtt rendesen így említ: „az én uram", s kit többnyire ilyen megszólításokkal illet: „angyalom", „galambom", „kincsem", „kedvesem" ; fiataloknál: „cziczám", „gyémántom", „rózsám", „szerelmem", „lelkem", „szívem", „tubiskám", később aztán „öregem". S igen sokszor hívják egymást kölcsönösen „fiam"- nak, a mi a szokásokkal ismeretlen idegent zavarba is ejtheti. Ellenben azt is hallani, hogy a férj zsémbelő életpárját „dorombom"-nak szólítja, hanem akkor aztán szalad is. A nő czíme: feleség, a legmegtisztelőbb czím, mely nemcsak azt fejezi ki, hogy a férfi élettársa, hanem azt is, hogy azzal egyenlő jogú, mindenben fele-részes a családban. A nő a férje öcscsét „kisebbik uramu-mk nevezi, bátyját „öregbik z/ramu-nak, s néhol férje öcscsének feleségét v menyem u-nek, férje bátyjának feleségét „asszonyoyn nak; általában a testvér feleségét ^ángyom"-nak. A jó erkölcsre szigorúan ügyel a magyar. Hajdan törvényekkel is ellenőrizték; házasságtörőkre fejvétel, befalaztatás várt és sok regényes adat bizonyítja, hogy az végre is hajtatott. Szent Lászlónak egy törvénye épen felszabadítja a meggyalázott férjet, hogy házasságtörő nejét megölheti, helyette más nőt vehet s tettéről csak Istennek számol. A protestáns kanonok szerint fölbontható a házasság „engesztelhetetlen gyűlölség" alapján s a házastársak újra nősülhetnek. A nőt különben nagyrabecsűlik. Féltékenységgel nem kínozzák; rábízzák a gazdaságot, a háztartást, a konyhát, a gyermekek nevelését, a cselédek rakonczában tartását ; ha valamit szereznek, abban a nő együttszerző társ. A nő ellenben, ha férjhez ment, soha sem viseli többé czímében a saját keresztnevét, hanem a férjéét; „Kiss Péternéu és soha sem „Kiss Mária". A régi rendi alkotmányban még a szavazatjog is ki volt a nőkre terjesztve. A nemes özvegynő a tisztújításokon együtt szavazhatott a férfiakkal, s a leányok számára a törvény köteles részt biztosított az apai örökségből; a székelyeknél épen fiúvá is lehetett a leányt nyilvánítani, ha a szülőknek fiuk nem volt, s az ilyen hajadont „fiúleány"-nak nevezték. A ki egy tisztességes nőnek a lábát megfogta a kezével, nagy büntetés érte, s a ki nőt rabolt, tizenkét tinója bánta. Ellenben a bukott hajadonnak nehéz penitencziát kellett kiállani, a minek ekklézsia-követés volt a neve, tollkoszorúval a fején a templom- 38*