Seite - 302 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

302 szokás mellett a tálból enni, hogy a kezeit soha be nem piszkolta, ámbár élénk részt vett az asztal feletti társalgásban." Egy századdal később már a meghivott vendégek mind magukkal hozták a kést, villát, kanalat a lakomához, a csizmaszár mellé dugva. Az urak ezüst tokban rejtve. Hogy milyen lehetett kétszáz évvel ez előtt a magyar konyha, arról egy akkoriban nyomtatott szakácskönyv nyújt izlelőt. Az előszava meg- jegyzi, hogy ez csak a becsületes közrendűeknek szól. A legtöbb ételnek a nevét sem ismeri mai nap senki. Leves, főzelék hiányzik: kezdődik az ebéd a marhahúson, balázslével, daruzsázsával, kár- bonátával, kukrejttel, polyékával, vendéglével, azután jön a berbécshús, bosporral (ez az egy ismeretes ma is), kuskusával, mikólével; azután a sállyás pecsenyék (szárnyasok) czifra lével, despotlével, hidralével, keresdi lével, koldús lével, leánysarjával; majd a sertéshúsok botlével, pikádával; azután a halak églével, guttalével, kozáklével, lutherlével, zsákvászonnal, czuppanlével ; utóbb tésztafélék, a bábafánk, bálmos, boros szerdék, borsajt, disilber, domika, édes ordas, főkötős fánk, jungáta, makaró (nem makaróni), paláta, pila, piroska; a böjti eledelek: a kínzóit kása, lőnye, magyari, miskulánczia saláta; mind olyan szavak, a melyeknek kilencz tizedrészét semmi szótárban fel nem találni többé. Ellenben az elkészítésük módja annál jobban fellázít minden képzeletet és gyomrot. Bors, kálmus, mák, gyömbér, sáfrány, szerecsendió, szegfűszeg, mandula, aszúszőlő, fahéj, torma, zöld fokhagyma és pour la bonne bouche: néhány csepp spiritus vitrioli rózsavízzel elegyítve; só semmi, de nádméz, czukor, annál bővebben. Zsálya, fodormenta, pujpunella, borágó, tárkony, turbolya azonfelül, sőt egy ételnél még múlhatatlan járulék az indigó is. Ezzel mai nap csakugyan nem élünk. A hires marczafánk (a mivel a sírásban telhetetlen gyereket engesztelik) készült megpirított mandulából draganttal keverve, keményítővel behintve, tojással megkeverve, krétába bemártva, skarláttal megfestve s aranyfüsttel beragasztva. Ez is „jó annak", a ki szereti. A későbbi századokban az izlés megváltozott. A mult század végéről egy költeményben így találjuk a leírását egy magyar vendégségnek (Szirmay Antal „Hungaria in parabolis") : A lakodalmat tartó gazda Hivat hat falusi gazdasszonyokat,