Seite - 333 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

A magyar nép humora. Semmi népleírás nem rajzolja oly jól egy nép életét, jellemét, eszejárását, mint a hogy az maga képes önmagát rajzolni adomáiban. Minden adoma egy tanúlmányvázlat, mely egyént, osztályt, korsza- kot, s abban uralkodó eszmejárást jellemez, s ezekből alkothatja meg a korfestő az egész képet. Egyik nemzet adomái a másik nyelvére lefordíthatok, de nem travestálhatók, minthogy a benne élő alakok, azoknak az észjárása s egész környezete kiváló sajátjai mindegyik nemzetnek. A humort, a tréfát a hajdankorban a királyok és főurak által tartott udvari bolondok képviselték, a kik közül nevezetesebbekig emlegeti a hagyomány Mátyás királyét, Apaffi Mihályét (Birót), Stibor vajdáét (Beczkót). Legrégibb adomáink a Mátyás királyról szólók. Galeotti is sokat feljegyzett róla, még többet tartogat a néphagyomány, a melyek mind az eredetiség jellegét s a megfelelő kornak a zamatját viselik magukon. A Mátyás-király-adomák közül néhányat bemutatunk, melyek kétségbe- vonhatatlanul a XVI. századbeli néphumor alakításai. Ilyen a czinkotai itcze. A czinkotai plébános fölfedez az eklézsia levéltárában egy régi okiratot, mely szerint Jeruzsálemi András ez állomást apátsággá emeli. Folyamodást intéz a királyhoz, hogy ennek az alapján nevezze őt ki apátúrrá. Mátyás