Seite - 336 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

336 följegyezni: nagyobbára olyanok, a mik a szerzetes rendek, az udvaronczok, főnemesek kigúnyolását tartalmazták; azok között emlékezetes epigrammák, gúnyversek és politikai pasquillok. Ezért ez nagyon üldözött munka volt, mely soha nyomdafestéket nem látott, csak Írásban sokszorosították, s a melynek egyes kötetei ma is találhatók a magyar családok levéltáraiban; azonban mindenkinek volt tudomása róla, s ha valami nagy bohóságnak híre futott, azt szokták rá mondani: „ez is a Csittvári Krónikába való44. A legutóbbi évtizedekben azonban már terjedelmes gyűjtemények jelentek meg: Vas Gereben, Hegedűs Kandid\ Gar avi, Hajnik Károly és Jókai Mór szerkesztése alatt, a melyekben ezerféle mozaikdarabból össze- állítva találjuk fel a magyar népéletet. Némely adomakör egész korszakot rajzol és színez ki, a melyek közül a legközelebb múltból származtakat rövid néhány sorban bemutatjuk, miután azoknak képviselői már jobbadán letűntek s vissza nem is térnek ; mások még megvannak, de egészen új fogalmak szerint átidomúlva, mint például a hajdani kortes vezér, meg a mostani. Ilyenek: a táblabíró; patvarista és jurátus; insurgcns; köznemes urak, régi jobbágyok, légátusok, vándor színészek, peregrinusok, tógátus diákok, kortyondi pajtások, aztán a kántor, pap, huszár, obsitos, vadász és a szegény czigány. A táblabíró. E név foglalja össze a hajdani nemesi világ igazság- szolgáltatásának és közigazgatásának elemeit. Táblabíróvá a megyei közgyűlés nevezett ki kitűnő férfiakat. A tábla- bíró tanácskozott, utasítást adott a követeknek, szónokolt a megyegyűlésen, szavazott a törvényszéken, cxmissiókban járt, útat csinált, vizet szabályozott, újonezot állított, tömlöczöket vizsgált, rabokat vallatott, rablókat üldözött, úri széken ült, határt járt, protestált, confirmált, collaudált, vidimált, húst limitált s mind ezekért nem kapott semmi fizetést. Voltak derék buzgó táblabírák, kik az ingyen hivatalnak időt, vagyont, tehetséget áldoztak; de a legnagyobb rész a kommoditást és „maradiságot44 még inkább szerette. A múltban sok érdeme volt a táblabírónak Magyarországon : köz- veszedelem, áradások, mostoha évjárás, ragály idején ő volt a közvetlen gondviselés a nép fölött ; ő küzdött a nemzeti lételért ; bölcsességgel, kevés pénzzel, sok becsülettel igazgatta a közügyeket, osztotta az igazságot, védte az ősi erkölcsöt, ápolta a vallást, a tudományosságot; egész osztály volt ez, melyből egyedül telt ki — sok ideig — az iró és az olvasó közönség. Ma