Seite - 339 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

339 Viselt dolgaikról számtalan adoma kering, s egykor nagyon ismeretes volt az a dal, mely mind a két osztályt egybefoglalta: Jaj de szép szó ez a szó : jurista ! Jaj de sok lyány szivét elszorítja! De még szebb szó ez a szó: jurátus! Erre rá illik a tus : a bor-tus ! A fényes képnek azonban árnyoldala is volt. E czím viselői közül némelyek a korhelység és garázdálkodás mintáiúl is szolgáltak, s meg- történt, hogy a pesti bérkocsisok (gorombaságukról híresek), ha egymás között veszekedtek, azzal szidták egymást, hogy „du Jurát!" Néhány meg is vénült ez állásban a sok rejiciálás miatt, míg végre diplomához jutott, s ezekről maradt fenn az a találós kérdés: „mi lesz a vén jurátusból?" — „ Fiatal prókátor". Kortesek. A most már közönségesen használt „kortes" szó 1821-ben jött divatba, midőn a nemes választók Nógrádban az akkori alispánt sok választási furfanggal megbuktatták. Épen akkor tájt kaptak hírre a spanyol- országi kortesek. Az aulikusok csúfolták a köznemességet kortes-nek. Innen terjedt el nálunk országszerte mind a fogalom, mind a név. A hajdani nemesi követválasztás, tisztújítás előmunkálata és egész lefolyása nagyban különbözött a mostani képviselőválasztásoktól. Akkor csak a nemesség volt a választó s a jog nem volt censushoz kötve. Censusról nem is lehetett szó, miután a nemes ember adót nem fizetett, annálfogva a választók seregébe mindenféle minőségű alakok belevegyülhettek. Egy ilyen ünnepies ténykedésre sereglett fel X megyének nemessége egy járásból a székváros felé. A nagy hírű kortesvezér megállítá az egész csapatot a városon kivűl az akasztófa előtt s ott egy üres hordó fenekére felállva, e szavakat intézte hozzájuk : „Tekintetes karok és rendek ! Im e szent helyen, melynek árnyékában a tekintetes karok és rendek nem egy ősének csontjai nyugszanak, el kell mondanom azon egynehány szót, mely szívemet nyomja. Tudva van a tekintetes karok és rendek előtt, milyen nagy és nemes jogok gyakorlatára sereglettünk mi össze, de tudva van az is, hogy e szent jogok csak addig lehetnek tisztelve, a míg tisztátalan kezek nem nyúlnak hozzájuk. Nem azért, mintha én a tekintetes karok és rendek morális characterében kételkedném; de mégis, minthogy mindennapi dolog, hogy az ember ott is megesik, a hol nem akarja, felszólítom a tekintetes karokat és rendeket 43*