Seite - 340 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

340 együtt és különvéve, hogy, ha van közöttük olyan egyéniség, a ki ellenáll- hatatlan kivánságot érez magában a más lovát avagy ökrét eltulajdonítani : még van idő, térjen magába, váljon ki közülünk s ne fertőztesse meg e szent nemzeti ünnepet." S erre a felhívásra csakugyan kivált a többiek közül két X vidéki legény: ők ketten visszafordultak és szépen hazamentek. Ivás nélkül természetesen a régi választások sem estek meg, s nem egy jó birtokú család vesztette vagyonát a családfő ambitiója miatt, ki viceispán vagy követ akart lenni. Némely kortes mind a két versenyző fél borát is megitta; az ilyent nevezték „két kulacsos"-nak. De ellenben az is megesett, hogy egy nemesi község a vesztegetésre küldött pénzen egy tenyész bikát vett, s azt ruházta fel a vesztegető nevével s szavazott ellene a tisztújításnál. A politikai küzdelem néha a tanyák felgyújtásáig is fajúit. Hanem ez régen volt. A pünkösdi király. Piros pünkösd napján összegyűlnek a falu házánál a helység vénei, mint illik, az isteni tisztelet végeztével, s rendet tartanak a végbe viendő pünkösdi királyválasztásra. Odakünn azalatt lóháton ülő iíjú legények pattognak ostoraikkal s űzik a tréfát egymással. Mikor aztán az előljáró urak odabenn mind kiirták a sok tintát abból a nagy kalamárisból, előljön a kisbíró uram ő kegyelme, egy nagy piros selyemzászló a kezében, egy nagy vőfélybokréta a süvege mellett, a kinek jeladására a tornáczba telepedett barna zenészbanda rárántja a legszebb nótát, a melytől valamennyi paripa tánczol és ugrándoz. A legé- nyek fejükre nyomják a süveget, még jobban szorítják a kengyelt ; ma van piros pünkösd, ma válik el: „ki a legény a faluban?" „Indulót húzz!" parancsolják a czigánynak; a klarinétos neki tartja szerszámát kisbiró uram fülének, hogy meggyőzze jó szándékáról, mitől annak majd a füledobja reped ; a zeneszóra a népség kitódúl a mező felé, ki gyalog, ki szekérháton, ott elállják a síkságot, tizen-húszan egy szekéren, az ifjú sarjadék felkapaszkodott a fákra, onnan nézi, mint karzatról, a közelgő mulatságot, s kiabál le az alant állókra: „Ott jönnek már, ott jönnek már!" Jönnek bizony! Elől jön kisbiró uram. Fölvitte Isten a dolgát; most lovon ül. Utána egy banda czigány, mind egy hosszú szekérre rakva: a primás áll a szekérben, úgy húzza; a trombitást szidja a kocsis, hogy ne trombitáljon a fülébe; saroglyában ül a brúgós piros nadrágjában, s szabódik a mészáros legényeknek, hogy neki ne ereszszék azt a tulkot, melyet a szekér után vezetnek.