Seite - 341 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

341 Mert a mulatsághoz harapni is kell valamit : ökröt fognak sütni. Ott a másik szekéren a nagy rettentő bogrács, meg a sok jó czipó, a hordó bor is ott van, még pedig tíz akós, s zöld mázos korsókkal két szép hajadon leányzó ül rajta, a kik majd osztogatják. Következnek aztán szép rendben a lovas legények, négyével egy sorban. A rendet az érdemes elöljáróság zárja be, a tiszttartó csézájának adva első helyet, melyen ott ül a tisztelendő úr is. A mezőre érve, kisbíró uram kilovagol a piros zászlóval a határ- halomhoz, s letúzi azt oda; ekkor a lovas legényeket mind sorba állítják. Bíró uram megfeddi őket előre, hogy le ne essenek a lórul, meg hogy egymást le ne taszigálják, és hogy azután becsületére váljanak a helységnek, el ne kapja előlük a pünkösdi királyságot valami idegen. Ekkor azután jelt ád a kovácsmesternek, a ki katonaviselt ember levén, ért az ágyúzáshoz. Három mozsár van ám leásva a földbe, beverve faczövckkel a szájuk. A kovácsmester hosszú nádszál végibe égő taplót szorít, azzal hasra fekve oda csúszik a szélső mozsárhoz s messziről elpuk- kantja a nagy hangú vasat. Az asszonyi nép a füleit dugja és sikoltoz; a gyerekhad szalad a kilőtt fojtás után, ha meg tudná találni. Szól a második lövés is, azután meg a harmadik; arra elkezd vala- mennyi lovas vágtatni a kitűzött czél felé. Egy darab ideig semmit sem látni belőlük a támadt nagy portól ; hanem egy kis szellő elveri a port róluk, s elétűnik a versenyzők csapatja. Összevissza vannak már zavarodva; ki elébb, ki hátrább; egyiket félrevitte a lova, azon jót kaczagnak; másiké megállt a pálya közepén s összevissza forog; de nyargal a többi, öten-hatan kiváltak már a többi közül; a paripák lába alig látszik a földet megérinteni; mintha repülnének, mintha a lobogó mente a lovasnak szárnya volna, mely a leve- gőben hajtja. A versenypálya felén végre két lovas nyomúl legelőbbre : egy szürke, egy ráró. A szürke nyeri el ; a ráró nyeri el ! mondják itten-ottan ; a ki nem hisz, fogadjon egy pint borba. Még egy ugrás, még egy szorítás, kettő közúl egyik a czélhoz ért hamarább, mint a másik ; az pedig a szürke volt. Csak egy lófejjel ért hamarább a piros zászlóhoz. A lovasok újra visszatérnek, megint sorba állnak ; harmadik lövésre újra kezdődik a verseny. A rárós lovas csak úgy mosolyog magában, s egy pár ölnyire is elébb hagyja futni versenytársa lovát. Akkor aztán sarkan- tyúba kapja ő is rárót s hátrahagyva valamennyit, oda vágtat a szürke oldalához. Egyenlően futnak, mindkettő jó ló és jó lovas. Egyik sem enged