Seite - 351 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

351 Délben, ha kész bográcsos ebédem, Ebéd után, ha rám jön az álom, Ellentétet képeznek e napsütötte pusztai képpel a rablók, pusztázó betyárok életiről szóló dalok, borongós pusztai kép, szélsüvöltéssel vegyült panaszhang, farkasüvöltés, bús sejtelem, holló-károgás, bilincszörgés össze- vegyülve : Hideg szél fúj éjszak felől, A lelkem is fázik belől. Holló károg utam elé, Varjú követ mindenfelé, Kezemben a csákány pereg, De szememből könny csepereg. Nap nappal, hold éjjel nekem már nem jő fel, El vagyok temetve örök sötétséggel. Némelykor fellobban a szilaj kérkedés, fitymálása az egész világnak, daczolás a hatalmasokkal, mámorral hevített legénykedés, de a végén megint csak a melancholikus elmerengés az elkerülhetetlen balsors fölött : közé fűzve a tüskébűl kötött bokrétának egy-egy pusztai vadvirág, egy betyárhoz illő könnyelmű szerető, száz forintos selyemkendőt viselő csapiárosleány, a ki utoljára is vesztőhelyre viszi az elárúlt szeretőt. De van olyan dal is, mely a betyáréletet valódi genrekép alakjában a maga Ínséges volta szerint rajzolja, mint a „Buga Jakab éneke" : Mit búsulsz kenyeres? midőn semmid sincsen. Erre így felel a kérdezett : Ki van az oldalam, rongyos a dolmányom, Hátam lapiczkáját veri a kalpagom, Lábáról lovamnak lehullott a patkó, A ki még rajta van, az is csak kotyogó. A köpönyegemben sok kárt tett az eső, Van még egy tarsolyom, de az is csak végső, A farkasbőrömnek lekopott a szőre. De szennyes az ingem, nincs ki fehérítse. A későbbi népdaloknál ebben is sülyedést találunk ; a hajdani lovagias hetvenkedés helyét sok helyt a babona foglalta el; a futóbetyár énekel az Körülüli velem a cselédem, Úgy jól lakom fordított kásával, Mint a goróf húsz-harmincz táljával. Gyepen vetett ágyamat találom. Jobban nyugszom bokrok árnyékában, Mint beteg úr lúdtollas ágyában.