Seite - 360 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

360 „Szegényt az ág is húzza.tt — „Szegénynek szerencséje is szegény." — „Szegénységet, köhögést nem lehet titkolni." — „Szegény az ördög, mert nincs lelke", — stb. Mindezekből egy felől önérzet s a szegénységben való megnyugvás, más felől komoly önismeret s önbírálat tetszik ki és igazi humor. Ha pedig például a madár vezérszót tekintjük, látszik, mily sokat foglalkozik a nép az élő természet e legkedvesebb állatával, mily sokra használja fel hasonlatul. A nép elmeműveinek e fajához közel állnak az úgy nevezett találós mesék vagy rejtvények is. Ilyeket is sokat vesznek egymástól a népek ; vett a magyar is. De azt mind sajátjának tarthatjuk, a melynek rhythmusos formája van; mert azt mind megszerette, kebelében melengette, olvaszt- gatta, ízléséhez idomította s fínomúlt alakjában adja tovább és gyönyör- ködik benne firól fira. Hol valamely természeti tárgyat, hol valami elvont tulajdonságot adnak föl más dolog képében, vagy szójátékkal jelezve kitalálás végett. Néha egész allegoria a föladvány : több tulajdonság lánczolata a termé- szetből vett képekben. Gyönyörű képekben irja le találtatólag a természetnek egy-egy jele- netét: „Nap volt édes anyám, hold volt édes apám, kerek föld szült engem, szél tánezra tanított, nehéz kő megrontott, csont—hús meglágyított, meg is nyomorított, mikor megszalasztott" (búzából kenyér). — „Csont kürttel kürtülnek, arany deszkák repedeznek, földi férgek pezsdülnek" (hajnal hasa- dása). — „Kerek erdőt járattam, marok vesszőt vágattam, megjegyeztem, ott hagytam (leány-eljegyzés). — „A kerek ég alatt kerek egy istenfa („istom"), kerek istenfának szép tizenkét ága, szép tizenkét ágnak ötvenkét virága, ötvenkét virágon három arany alma" (év, hónapok, három fő-ünnep). — „Egy fa felnő ága nélkül, madár rászáll szárnya nélkül, mind megeszi szája nélkül" (gyertya meggyújtása s elégése). — „Arany tőkén arany tál, arany tálban arany máj, abból eszik arany pál" (méz, méh). — „Erdőn lettem, megölettem, halva éneklővé lettem" (hegedű). Valódi költészet, melyet nem méltánylunk eléggé. A poézis igaz forrá- sából merítve: a természetben való gyönyörködésből, játszi kedv vagy mély elméjű merengés képzelményeiből. A nép alkotó elméje . . . Ide tartozók, de kevésbbé komolyak s egyszerűbbek az ilyenek: „Úton útfélen üstöt borogatnak" (vakondok-túrás). — „Sem ajtaja, sem ablaka,