Seite - 365 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

365 Ezek különféle képletein kivűl vannak még teljesen egyenlő méretűek, melyek az úgy nevezett cantus fi/anus-nak, vagy egyenletes éneknek felelnek meg. Van egy tisztán páratlan ütenynemű is, mely a népdalokban párosokkal szokott elegyülni. E rhythmusok tárgyuknál fogva egyházi hangúlatot fejeznek ki. Míg a fent nevezettek nemzeti lantjukon kizárólag protestáns legen- dákkal foglalkoztak : addig Tinódi minden felekezetiség nélkül egyedül a magyar nemzetiségnek élt ; énekeiben korának jó és rossz napjait, nyert és vesztett csatáit, örömét és fájdalmát zengette, szóval lantját végperczéig a magyar nemzet szolgálatára szentelte. Eletét történelmi nyomozások alapján megirta Toldy Ferencz, s újabban Szilády Áron („Régi magyar költők tára"). Egy köznemes család ivadéka a XVI. század első feléből. Iskoláit Székes-Fejérvárott végezte. Kardot, lantot és írótollat kezelve, az események árjával ma itt, holnap amott volt, s pártfogói a csatákról, hősi tettekről és gyásznapokról híven éneklő dalnokot mindenütt vendégszeretettel fogadták. Halála valószínűleg 1555—59 közé esik. Verses krónikája személyes fel- ügyelete alatt Kolozsvárt 1554-ben jelent meg Ferdinánd királynak ajánlva. Tinódi e könyvét Cronica-nak nevezi, s oly híven adja az eseményeket, hogy napjainkban némely dologban megbízható történelmi forrásúi szolgál. Dallamait illetőleg semmiben sem különbözik elődeitől. Mint azok s átalában minden akkori dal hangnemileg is az egyháziakat követi. Miután e lantos költők alakilag a népdal körét nem lépik át, ország- szerte népszerűekké váltak, hatásuk nagy volt a népdalra, melynek fejlett- ségéről alább bővebben szólunk. Tinódi utolsója ugyan a vándor dalnokok- nak, de a lantos költészet vele nem szállott sírba; sőt inkább versköltőink a lantot hagyományosan örökölték egymástól a legújabb időkig. Szerzett dallamaikról nem adhatunk számot, de kétségkívül átmentek azok a nép ajkára s ma is megvannak a közéletben, ha nem is eredeti minőségőkben, de újabbaknak adván anyagot. A palotás zene. A XVI. századból maradt fenn még néhány emléke a mű- és táncz- zenének egy pár zeneköltő és virtuóz nevével, kik a magyar névnek becsü- letére váltak. E zeneművek mindenike nagy érdekű, a mennyiben a magyar hangszeres zene legrégibb alakjai és sajátságai bennök teljesen megtalálhatók,