Seite - 368 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

368 feszesek, mint dallamosak. A három méretes friss szerkezete ugyanez, any- nyival inkább, mert egy-egy méret kihagyása által egészen a lassúból van átidomítva. Folytonosan képletező futamai gyorsak ugyan, de tánczlépései csak valamivel lehettek élénkebbek a lassú mozgásánál. Egyes szakaszai nem az al- vagy fel-uralgó, al- vagy fel-harmad lépcső hangnemét választják, hanem minden szertartás nélkül épen a szomszéd lépcsőkre mennek át, például kemény 7?-ből kemény Asz-ba. A négy ütemből álló szakaszok vagy, jobban mondva, zenei körök száma 12, miből azt lehetne követ- keztetni, hogy maga a táncz is oly kiczirkalmazott részletekből állott, melyek épen 12 zenei kört kívántak. E tarka képletei daczára is feszes és szegletes harmóniától — mondhatnók — bizonyos vadságot kölcsönzött zene hallására mintha látnók a régi paloták méltóságos alakjait komoly tánczba keveredni, mely nem igen állhatott egyébből, mint bizonyos távol- ságra vagy körben jól kimért ide-oda sétáló lépésekből, a testnek hősies délczeg tartásából s a zenei körök zárütenyei folytán a sarkok vagy sar- kantyúk ismételt összeveréséból. E zenét ismervén, biztosan állíthatjuk, hogy hozzá a népdalnak, illetőleg néptáncznak — leszámítva netalán a zárütenyek sajátságait — semmi köze nem volt, s a nép arra, valamint később, úgy akkor sem tudott tánczolni. E passamezzók ősei azoknak a palotásoknak, melyeket a jelen század elején verbunkosoknak is neveztek, melyekre ekkor csak a fő- és középrendek szoktak tánczolni, s a melyek táncza végre virtuóz láb-tornászattá fajúit. Már a XVIII. század folytán sokkal hajlékonyabbnak, dallamosabbnak, sőt nemzetiebbnek találjuk a palotás zenét. Ezen kivúl alakilag is sokat változott, a mennyiben t. i. az olasz passamezzo szokásos nyolcz s még több szakaszocskái helyett csak egy lassúból (hallgató nótából), egy tobor- zóból, meg egy frissből állott, megjegyezvén, hogy a lassút a toborzóval egy gazdagon képletező rövid vagy hosszú kádenczia szabad ábrándszerű futamai kötötték össze, melyet később figurának vagy czi/rának is neveztek. E század folytán a czigány már csaknem egyedül állott ugyan az előadói téren ; de, valamint a zenebandák képzése, úgy a zeneköltés is nagy számú fő- és középnemes műkedvelők befolyásától függött, kik vagy a maguk költségén taníttattak jeles prímásokat és bandákat, vagy személyesen is kitűnők voltak mind az előadásban, mind a palotás zene költésében. így jutottak az előadás terén magasabb tökélyre bizonyos czigány családok, melyek tagjai napjainkig egymástól öröklik hangszeröket. Ilyen zenész-