Seite - 375 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

375 klárinetjei, melyekben a tárogató tökéletesük. Megvitatandó, vájjon a cziterának a magyar zenében minő szerepe volt? s mikor adott helyet a czimbalomnak ? Miután az akkori latin- s későbbi szótár-írók a hang- szerek elnevezésében épen nem megbízhatók, nem valószínűtlen, hogy a XVI. században emlegetett czitera az olasz származású czimbalmot akarja mondani. Példáúl II. Lajos 1525-ből fennmaradt naplójában „Citharam tangere" inkább a czimbalom-verésre, mint czithera-pengetésére vonatkozik. Utóbbit illetőleg a latin életben a pengető hangszerek játszását általában „Canere"-vel szokták kifejezni, mint ezt fentebb Bakfort sírirata is igazolja. A népdalok. A népdalok általában, tehát a magyar népdalok is ugyanazon tényezők közreműködésével keletkeznek, s nemzetiségileg ama tényezők szerint külön- böznek egymástól. E tényezők: a nyelv, éghajlat, véralkat, politikai és társas életi viszonyok. A nyelv valamennyi alkotó elem közt legfontosabb, sőt épen nélkülöz- hetetlen; mert kiszabja a dallam határait; a szavak mértéke ad gördülékeny- séget; a verssorok és szakaszok teszik az egészet érthetővé és élvezetessé. Általában a nyelv fontosságát illetőleg kiemelhetjük, hogy minden népzene annyira kezdetleges, vagy jól kifejlett, a mennyire magának a talajnak, illetőleg nyelvnek minősége engedi. Nyelvünkben keresendő az a sajátság, mely a magyar choriambust népdalaink lényeges metrikai elemét feltűnően megkülönbözteti az árja eredetű népekétől. Nem valószí- nűtlen, hogy e sajátság egyfelől a thesisre eső rendes súlyponttól, másfelől a mondat végső szótagjának sajátságos megnyújtásától származik, mint a palóczoknál, de fóleg a székelyeknél észlelhető. Péld. „Eczczó ho vót, ho nem nem vót.w Ellenben az árja csoportoknál, jelesen a németeknél a súlypont rendesen a második szótagé, s az en végzetű szavak oly rövid orrhangúak, melyek magyar choriambussá erőszakkal sem alakúihatnának. Innen ered a magyar verselésnek egy másik sajátsága, t. i. a choriambusi kiejtés megkívánja, hogy a verssorok rövid mondatokra oszoljanak, (melyek- ből egy-egy zenei üteny képződik,) de a végszótagok egy mondatból a másikba át ne vitessenek; mert ez a choriambus sajátságával ellenkeznék, s a végső szótag a következő üteny sulypontos részére esvén, rhythmus- érzékünkre kellemetlenül fogna hatni. A magyar verselés a népiestől veszi