Seite - 379 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

379 jellemvonása az egyházi hangnemekben. E hangnemek közösek mindkét felekezet népdalaival azok végzáradékaiban, melyeket napjaink zenészei tel- jesen avatatlanul szoktak kezelni. E hatások koronként egészen megszűntek; s az első lépés érdeme a felekezeti kántoroké, kik ünnepi alkalmakra, főleg temetési búcsúztatókra készített énekeikben ösztönszerűleg inkább a nép, mint az egyház szellemében működtek. Ez legfőkép a rhythmusban kezdett nyilvánúlni. Példáúl, megbízható forrás szerint „ A mennyei szent városnaku kezdetű Nagy Boldog Asszony-napi éneket a zalaegerszegi nép ez előtt 80 évvel már így énekelte: Népdalaink alkatilag nem különböznek egymástól; szakaszosak két igen rövid dallamkörből, melyek a zenei kör elmélete szerint egynek is mondhatók. Ezek közt — nem említve a dallamok szokottabb menete mindenikét — sajátságosak azok, melyeknek első félköre a másodikban — mint egy fugafeladvány — a felső ötöd hangkörében ismétlődik, jellegre nézve azonban többféle osztályba sorozandók. Péld. történelmi, hazafi és katona-, szerelmes és lakodalmi, tréfás-, gúny-, bor- és betyárdalok. Erdélyi jános gyűjteményében (1846—1848) következő arányban szerepelnek: szerelmi dalok 712, történelmiek 28, hazafi és katonadalok 63, bordalok 93, gúny- és tréfásdalok 94, betyárdalok 50. Ezek szerint az oroszlánrész a szerelemé ugyan, de költői értékre nézve alig lehet egyik csoportot a másik fölé tenni. A katonadalokból egyaránt kijut a fővezérnek, tisztnek és közvitéznek. Egy vén őrnagy haláláról a múzsa katonás humorral vesz tudomást : Elérted már az öreg kort; Verd le bokáidról a port; Készen vár már téged is a sír, Tehát innen: aló, masir! 48* Ettől más oldalon a helvét hitvallásúak sem maradtak el. Goudimél következő dallamából, melyet a XVI. zsoltárra írt népdalt csinálták, mely aztán a czigányok vonóján ilyen csárdássá alakúit