Seite - 388 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

388 Foglalkozásának színhelyei : az erdők, mezők, folyók viszont azt köve- telték, hogy a ruhanemű a lábak szabad mozgását ne akadályozza; ezért a ruha alsó része lehetőleg rövid legyen. De e „rövidnek" más jelentősége is van. A láb az egész testnek mutató vége; ép lábak ép testre vallanak; azért nem tartják szükségesnek takargatni. Ez magyarázza meg, hogy a magyar népviselet színben fehérre hajlik; szabásban a bő-redőzést kedveli, mely az alakot rejti is, emeli is; díszítésben a házi ipar művészetének ád elsőséget (hímzés, tűzés, szávonya [szálvonás], suprikálás, csipkézés, nyomott és gömbölyű hajtások, redőzés, rojtozás, bodorka, buja-vászon). Fehér, b'ó-red'óji'i, rövid: e három szóban foglalható össze a magyar népi vagy parasztiiselet. Ez utóbbi szóban semmi kisebbítést nem lát a magyar ember, mikor maga alkalmazza magára, sőt némi önérzettel nevezi magát s viseletét parasztndk. Ez a szó csak erkölcsre vonatkoztatva jelent durvaságot, míg öltözködésben azonos az egyszerű cziczomátlansággal. így alkalmazza e szót Arany is Toldi fegyverzetének leírásánál : Dolmányán a szabó „parasztot" nem hagyott. Az eddig mondottak a legáltalánosabban viselt ruha-darabokra vonat- koznak. A különösebbekkel, — téli és felső ruhák, — önként érthetőleg sem a házi ipar nem bírt, sem a fentebb elszámlált tulajdonságokat nem lehetne összeegyeztetni. De ezek is oly anyagokból kerültek, melyeknek kikészítése, ha nem is háznál, de mintegy szemünk előtt megy véghez, s az ezeket készítő mesteremberek a magyar lakta vidékeken mind magyarok (csizmadia, csapó, szűrszabó), sőt mesterségük előnevéűl használják is a megkülönböz- tető „magyar44 nevet. (Magyar szabó, magyar varga, magyar szűcs.) De az a fentebb meghatározott három jellemző tulajdonság hol talál- ható már ma együtt? Sehol; legfölebb egy-két félreeső zugában a magyar- ságnak. Épen a magyarság magva, a nagy alföldi városok magyarsága változott meg s alakította át viseletét színeiben és anyagjában a nyugoti minták után, a sötétet a világosnak, a posztót, selymet a szűcs-árúnak és vászonnak, a testhez állót a bőnek, a derekas ruhát az ingvállnak elébe helyezvén. De széjjelszórva kisebb-nagyobb vidékeken még mindig megvan a ruhának rövid és b'ó eredetisége; a fehér egész tisztaságában csak egy helyen uralkodván, egyebütt csak az ingvállban nyer kifejezést. A hol azonban ezt sem viselik, ott lehet még szó magyaros szabásról, de nem magyar népviseletről\