Seite - 407 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

407 Kalocsáig a Duna-Sárköz nagy községeiben újra felelevenűl a fehér ingváll, — igazi mcstermű, — melyet a mellen csokorral összetűzött selyemkendö és a derékhoz színes szoknya-öv szorít. Ös-telepűlők, kikről a múlt század végén Pater Ubaldus ezt az ismertetést küldötte egy bajor püspöknek : „Homines hunno-tataricae originis, apprime naturam hungaricam expri- munt. Marcs pellibus, foeminae cannabinis, diversis jabolicis coloribus imbutis incedunt". (Huu-tatárfaj, igazi kifejezői a magyar természetnek. A férfiak állatbőrökben, a nők különféle ördöngös színekkel tarkázott vászonban járnak.) Igaza volt a viseletre nézve. A piros szattyán-virágokkal kihányt ködmön férfinak és nőnek egyaránt rendes téli öltözete volt; a díszöltözet férfinál szép szabású, panyókán hordott tiszta fehér zeke-szűr; a többi rész fekete posztó, fekete csizmával s kerek posztó kalappal. Még jellemzetesebb a régi, de még ma is általánosan dívó bő s fél szárig sem érő lábravaló a legénységnél. Hasonló rövidségű bokorugrós színes szoknyát visel a női fiatalság. A leányok fejét gyöngyös párta koszorúzza, melyről homlokra és halántékra kék és piros szalagok lengenek. Férjhez menetel után a párta helyét a fő előrészére fél dinnyehéj alakban borúló reczés fejkötő foglalja el, s most már a színes szalagok is, ellenkezőleg mint a lánykodás idejében, e fejkötő hátsó részéről lengenek a nyakra; a fejre bő széles fátyol borúi (fedél), melyet az új menyecskék színes üvegfejű öreg gombostűkkel korona alakra tűzkődnek oda, hol korábban a párta díszlett. A karcsú lábak fölött élethalálharczot vív a jövevény bársony-topán a bennszülött piros csizmával. De piros csizmának és bársony topánkának magas sarka vagyon, s a magas sarokban ügyesen elrejtve egy kis „pengő" (lánysarkantyú). A sok apró szerszám kedvesen csilingel, mikor a decsi vagy csanádi pázsiton koszorúban járva százával lejt a lány. íme egy pár vidék népviselete. De, mint tánezunk törvényeit, vagy népdalaink rhythmusait, úgy a magyar népviselet változatait is kimerítő rendszerbe fogni csaknem lehetetlen. Ismertetésünk czélja nem az volt, hogy a magyar népdivatról szóljunk, mely változó, hanem a népviseletről\ mely állandó motívumok alapján fejlődik. Kerestük a népviseletet nem a népes alföldi városokban, melyek- nek lakossága vagyonosodás, mívelődés, más fajokkal és osztályokkal való folytonos érintkezés folytán öntudatlanul is változtatja viseletét, hanem