Seite - 430 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

430 fordul a gazda. A vidék azonban szép; jobbról, balról csinos dombsorok vannak, a háttérben magas hegység látszik és a völgyet magát mindenütt erdők lepik, melyek ligeteket képezvén, a vonalok egyhangúságát kellemesen szakítják meg és szép fejlődésük bizonyítja, hogy az altalajnak okvetetlenül kedvezőnek kell lennie a tölgy növekvésére. A ligetek közt falvakat érünk, melyeket románok laknak és azt hisz- szük, a hegyvidék lakója ezeket bizonyára irigy szemmel nézi. Igaz, hogy az itt élő románok már jobban gazdálkodnak, mint azok, kik Rézbánya, vagy Belényes vidékén laknak; de azért talajmívelésök nem kielégítő; a növények mívelése kezdetleges, a takarmány készítése pedig még nem elég gondos. Főtermény a tengeri; ez a nép megélhetésének alapja, ez a kenyérnövénye, melynek lisztjéből oly kenyeret készít itt a gazdasszony, hogy több nemzedéken át való fogyasztás és ilyen módon való megszokás szükséges, hogy egy ilyen készítmény káros hatást ne gyakoroljon. Fontos termelési növény itt még a paszuly, mely, ha belőle egy fajtát és egy minőséget termesztenének a gazdák, vagy helyesebben egy-egy egész falu gazdái, fontos kiviteli czikké fejlődhetnék. A mit az ide való gazda igen jól végez, az a marha ápolása és annak használata, melynél teljes okszerűséggel jár el; igás állatjait ő növelendő tőkéjének tekintvén. Áthaladunk vonatunkon a Körös hídján ; jobbra szőlők által lepett dombsor emelkedik, balra terűi a „nagy síkság", melynek Nagy-Várad a végpontja; előttünk fekszik tehát „az alföld végtelen rónája". Mit lehet mondani az absolut síkról, „ezen darab semmiről", mint a felföldi ember nevezni szokta? A hegy, a változatos alakúlással bíró különböző vonalok által megszakított vidék emlékezetünkben okvetetlenül lemásolódik; a róna nem, mert a láthatárnál végződő egyenes vonal adja meg jellegét. A nagy sík meglátása csupán hangúlatot szülhet az emberben, kellemest vagy kellemetlent; ha az érzés nem kellemetlen, a szemlélő gaz- dának rögtön az jut eszébe: „ezt a talajt szeretném ekémmel fölhasogatni, így nyitni meg a jóllét forrását". Ha a szemlélőnek e vidék látásakor az is eszébe jut, hogy jó ló hátán agár után, vagy ott, a hol még megvan, a puszta zöld gyepén mily jó lelket üdítő iramot lehetne tenni; ha e mellett még arra is gondol, hogy mint közlekedési eszközre télen sok esetben csakugyan a lóra, még pedig annak a hátára van az ember utalva, mert a szakszerű biztos út készítésének országa ide csak helyenként érkezett el; a közlekedhetést biztosító kőbur-