Seite - 477 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

Vízfogó Máramarosban. sötét fenyves képe. A faanyagok leszállítására szolgáló ilyen víztartók eddigelé általában fából épültek ; az ily építkezések azonban költséges munka mellett óriás mennyiségű faanyagot nyeltek el s e mellett a dús csapadékkal bíró hegyi vidéken, és mert a gáttest farésze nem mindig egyenlően van vízzel fedve, gyakran ismétlődő javításokat tettek szüksé- gessé, miért is most, midőn idők során a fa értéke is tetemesen emelkedett, már kőgátakkal pótoltatnak. A második csoporthoz tartoznak a keleti erdők, melyek az ország keleti határvonalától kezdve nyugoti irányban, az ország közepe felé a nagy magyar Alföld keleti határáig terjednek. Ezen erdők közül a magas hegységi erdőkhöz sorozandók az éjszaki, keleti és déli határlánczolat s a Bihar hegy- ség főtömege ; míg a Vihorlát, Gutin, Hargita és Erdély belföldi hegységei, valamint a Szilágyság és a magyar Alföldre ereszkedő emelkedés a közép- és előhegység jellegével bír; a síkságon erdők itt is csak kis részben fordúlnak elő. E csoport erdőségei a következő megyékben vannak: Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Szolnok-Doboka, Besztercze- Naszód, Csík, Háromszék, Brassó, Udvarhely, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Kolozs, Alsó-Fehér, Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő, Fogaras, Szebeti, Hunyad, Arad, Bihar, Krassó-Szörény és Temes. Az állam összes erdőségeinek fele részénél több esik a keleti vidékre, s azért itt találkozhatni leggyakrabban az erdőgazdaság legváltozatosabb