Seite - 480 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

480 erdő egyszerre szép és borzalmas s már nem egy erdőtiszt életét kívánta áldozatul. Az alföldi laza homok terjedése a gondosabban mívelt szántóföldeket veszélyeztetvén, ennek meggátlására régebben nyárfa dugványokkal teljesí- tették a homok beerdősítését ; az újabb korban azonban az e vidék talajához illő s növekvési és használati tekintetben egyaránt kitűnően megfelelő akáczfát tenyésztik. A hol az ákáczültetések nem sikerűitek, ott a kanadai nyárt dugvá- nyozták s ez is szép szálas erdőket képez; de találhatni némely helyeken már jól sikerűit tölgyerdősítést s nem egy helytt láthatni a bálványfát is hosszú szárnyas leveleivel és magjával, s míg ezt egyik mívelője jó kemény fájáért dicséri, addig a másik kevésb&é alkalmasnak tartja. Az alföldi erdős vidéknek még két nevezetességét kell röviden bemu- tatnunk; ezek egyike a nyírségi erdő, másika az európai nevezetességű debbiati homokpuszta. A Nyírség erdei, melyek a magyar síkföld éjszak-keleti szögletében, nevezetesen Szabolcs és Szatmár megyék összeszögellő határain vannak, egykori futóhomokon állanak; ezeknél változatosabbat alig lehet képzelni. Még a legjobb karban tartottak is ligetszerű jellegűek. A jobb, üdébb terü- leteket tölgyesek foglalják el, még pedig általában a kocsányos tölgy, mely hosszú, szálas törzsekkel büszkélkedhetik, a vizenyős laposakat a nyír tartja elfoglalva, melyről, ha a talajvíz emelkedik, többnyire elpusztul, de annak elapadásával ismét ura a helynek. Az átmenetet a két talajminőség között e két fanem szépen növekvő vegyülete képezi, míg aztán a nyírcs egyre szaporodik s végre lassanként tért veszítve, a sásasnak, kákásnak, azután nádasnak és végre a sík víznek engedi át az uralmat. A Nyírség erdeinek nagy része eltűnt s helyöket szántóföld foglalta el; a mi azonban meg- maradt, fényesen bizonyítja, hogy e talajon mily szép szálerdők nevelhetők. Az alföld legérdekesebb pontja erdészeti tekintetben a kincstár birto- kához tartozó debbiati homokpuszta, melynek kerekszámban 50 ezer holdra terjedő területén e század elejétől kezdve folytat háborút az erdész a szél által ide-oda hordott sívó-homokkal. Az apró homokszemekből álló talajban ma völgyet ás a szél ott, hol tegnap hegy volt, a fáradságos munkával ültetett csemetéket talajukkal együtt úgy szétfújja, hogy az elébb beültetett területnek még helyét sem lehet biztosan megjelölni, s eltemeti a megnőtt fát, vagy gyökereit fordítja koronája helyére. E harcz azonban nem volt