Seite - 487 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Band 5/2

487 árához képest drága. A fuvarosok napi bére 2—5 forint közt váltakozik s csak kivételes helyi körülmények közt olcsóbb vagy drágább. A szakszerű erdőmívelés szükségességének áte'rzése csak lassan vált átalánosabbá. Az erdők a 60-as évek előtti belföldi faszükséglethez viszo- nyítva aránylag bőven voltak s ehhez járult még az, hogy Magyarországon egészen az országos csapás emlékével bíró 1863. évi rendkívüli nagy száraz- ságig azt hitték, hogy kiapadhatatlanúl sok az erdő. Nevelte e hitet az, hogy az erdőkből a birtokosnak — kivéve ott, hol a vas- és fémbányászat vagy valamely egyszerű kis üveggyár nem volt, avagy a hol a Vág, Tisza és Maros hullámai nem mosták az erdő határát — alig vagy épen nem volt semmi egyéb haszna, mint a legeltetés vagy a tölgyesekből a makkoltatás által és a gubacstermés után nyert némi kis jövedelem, s ezért legtöbbször kellő gondozásra sem méltatta erdejét. E körülményeknek, a levágott erdők folytonos legeltetésének s az erdőt össze-vissza járó rendetlen szálaló használatnak tulajdonítható az is, hogy a most vágható vagy közelben azzá váló erdeink zárlata sok helyt oly gyenge, hogy alig üti meg a fele mértéket, vagy a zsindelykészítők és bognárok fejszéje által össze-vissza ritkázott állabok fái kevésbbé egész- ségesek, s így az ezekben történő vágások kevés épület- és műszerfát szolgáltatnak. És mindez annál feltűnőbb, mert hazánknak 80 év óta van erdőakademiája, a honnan tanult erdészek kerültek ki. De ennek is könnyen megtaláljuk a magyarázatát, mihelyt arra gondolunk, hogy e tanult erdészek száma aránylag igen kevés volt, s hogy azok általában a kincstári bányászat czéljaira szolgáló erdőknél alkalmaztattak, ott intéző hatáskörrel nem bírtak s főfeladatuk az vaia, hogy a fát vágassák, szállítsák és szénné égessék; s minthogy az akkor épen használat alatt álló, tehát aránylag legértékesebb erdőknek is a kevés bánya-épületfán kivűl legfőbb hivatása a kohók számára szükséges szén szolgáltatása volt : az erdészetileg akkor legmíveltebb vidé- keken is örömmel fogadták, talán még maguk az erdészek is, hogy a kevésbbé jó szenet adó lúcz- és jegenyefenyő-erdők helyét a bükk foglalja el. Ez állapotok emlékei a mostani beszterczebányai és kolozsvári királyi erdőigazgatóságok kerületében sajnálattal láthatók, s ezekhez hasonlóan tűrték bizonyára más birtokosok is, hogy fenyveseik területét a jobb tűzifát adó bükkfa kisebbre szorítsa. A közlekedési viszonyok és egyszersmind a nemzetközi kereskedelem erősebb kifejlődése után az erdők érteke is mindinkább növekedett. A fa